Bizarr! Kecskéjét veszi feleségül egy brazil férfi
Egy brazil férfi öregkora hátralévő részét kecskéjével akarja eltölteni. Aparecido Castaldo négy tönkrement házasság után most úgy döntött, hogy a kecskét veszi feleségül.
A nagy napra október 13-án lesz, amikor is sor került a házasságkötésre Carmelitával. A rokonságnak pedig elég lesz néhány fej káposzta és répa. Tánc helyett pedig ugrándoznak majd, mint a bakkecske.
Környezete először azt hitte, hogy megőrült vagy csak szórakozik velük, amikor bejelentette házasodási szándékát. Azért választotta a kecskét, mert az utóbbi két évben ő volt a társa.
A brazil Jundiai városban lakó 74 éves vőlegény még templomot is választott, a szertartásra a helyi Ördög-templomban kerül majd sor. Castaldo szerint a kecske tökéletes társ, mert az asszonyokkal ellentétben. "Nem beszél, és nem akar pénzt" - mondta a nyolcgyermekes (!) apa. A férfinek négy fia és négy lánya van négy különböző házasságból.
A ceremónia időpontja pedig éjfél lesz, a bulit pedig a rákövetkező nap ottani naptár szerinti Mindenszentek napján tartják meg. A vőlegény közölte, hogy a frigyre csupán érzelmi okokból kerül sor, a nászéjszakát pedig külön töltik el. Szerinte szerelmüket nem mérgezi meg majd a testiség és megértő társai lesznek egymásnak. A kecskefeleség pedig mindig csöndesen viselkedik majd és nem akar majd vásárolni, hogy költekezzen. Nem utolsó sorban pedig nem akar teherbe esni sem.
Carmelitának már az esküvői ruhája is megvolt , de keresni kell egy másikat, mert azt megette. Ezért Castaldo a nagy nap előtt nem fogja neki odaadni a másikat, hogy legyen miben oltár elé állnia.
(webbulvár)
Hozzászólások