Bizarr világító lény jelent meg Bristolban! – fotó, videó

Bizarr világító lény keltett feltűnést egy bristoli kikötőben. A fénylő valami úgy nézett ki, mint egy medúza, de valakik szerint földönkívüli lehetett.


A bristoli kikötő vizében a napokban látott lényt többen filmezték és fotózták, a kék fénye mindent bevilágított maga körül.

A képek aztán megjelentek a Twitteren aztán pedig elkezdtek találgatni, hogy földönkívüli volt-e vagy inkább egy medúzához hasonlított.

A BBC helyi rádiója pedig megkeresett egy szakértőt, a Bristol Aquarium tengerbiológiai múzeumból. Az illető pedig közölte szerinte ez nem medúza vagy tintahal.

Vilagito-tengeri-leny(650x433)

 „Nagyon valószínűtlen, hogy medúza bejusson a kikötőbe egy darabban és életben maradjon” – mondta a szakértő a fotók alapján. A fények pedig mesterségesek lehetnek. Az egyik szemtanú a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy a furcsa világító izé elég lassan azaz méltósággal teljesen mozgott a vízben, aztán pedig egyszer csak eltűnt.

A Bristol Post újságnak az egyetem biológiatudományi szakának tanára azt közölte, hogy egy tengeri lényt láthattak a kikötőben. mert a tengerekben élnek olyan állatok, amelyek fényt tudnak sugározni. Steve Simpson arról beszélt, hogy a furcsa valami a tenger viharából kerülhetett a bristoli kikötőbe. Lehetett medúza vagy tengeri szalpa is akár.

Vilagito-tengeri-leny(1)(650x433)

"De azt sem lehet kizárni, hogy az egész egy átverés" – mondta Simpson. De akkor valaki nagyon jól kitervelte és kidolgozta, hogy megvezesse az embereket mindezzel.


[ads1]
(hír24)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com