Boldogságát a hegyek között találta meg – videó

Mike Basich snowboardosként meg tudta keresni a 380 négyzetméteres ház építésére szánt összeget átszámítva cirka 45 millió forintot. Aztán úgy döntött, hogy életmódot változtat.


A versenyzést abbahagyta, pedig ezzel az extrém sporttal bőven keresett pénzt, mégis radikális döntés gyökeresen megváltoztatta életét.

1

Mike Basich a világtól egy teljesen elszigetelt házikóban él az amerikai Sierra Nevada hegységben, Kaliforniában Truckee mellett. Vezetékes vize és elektromos árama nincs, viszont van pezsgőfürdője, elképesztő panorámája és olyan 40 hektárnyi föld területe, ahol nem él senki, csak egyedül ő és a kutyája.

A hegyi ház építése 5 évbe tellett, de a végeredményt látva megérte. Az építésbe hatalmas energiát kellett befektetni, hiszen a ház építéséhez 175 tonna követ kellett megmozgatni. Basich azt mondja ez a saját luxus hotelje, amihez saját kezével és barátai segítségével libegőt is készített.

2

A fantasztikus házban van egy sütő, ahol készülnek az ételek. Egy emeletes ágyon alszik az ablak mellett, ahol nincs függöny. A ház energiaellátását napelemek biztosítják. Ennek segítségével saját magának is termeli az áramot.

3

4

5

6

7

8

9

10

11

“Szeretem azt hinni, hogy most sokkal közelebb vagyok a természethez, mint egy 380 négyzetméteres házban és ez volt a célom. Nappal kelek és fekszem. A legjobb dolog, hogy itt semmivel és senkivel nem kell versenyeznem. Nincs mókuskerék, mint a városokban, itt minden szinkronban működik a természettel. Ez az élet, ez a vidék maga a csoda” – fogalmazott Mike Basich.



Forrás: pozitivnap

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com