Bolygó megmentése érdekében sterilizáltatta magát egy 31 éves nő
Vannak emberek, akik szerint minden gyerek születése egy kicsit károsítja a bolygót, gondolván itt az üvegházhatásra.
Közéjük tartozik, az újrahasznosítási tanácsadással foglalkozó Gwynn MacKellen, aki elhatározta, hogy ő tesz valamit a bolygó megmentéséért. Ezért 31 éves korában visszafordíthatatlan sterilizációnak vetette alá magát, hogy soha ne szülhessen gyereket. – írja a Yahoo.
A nő a This Morning tévéműsorban arról beszélt, hogy mindezzel hozzájárul egy kicsit a bolygó megmentéséhez.
„Egy svédországi egyetem nemrégiben kiadott tanulmányában azt állapította meg, hogy ha eggyel kevesebb gyerek születik, azzal több mint 2000-szer nagyobb hatást gyakorlok az üvegházhatást okozó gázok csökkentésére, mint az újrahasznosítással és 71-szer nagyobbat, mint azzal, ha a növényi alapú étrendet követem. Minden más, amit a környezet védelmében tehetsz, sokkal kevésbé hatékony, mert ha egyszer megszülöd a gyereked, ő is hatással lesz a környezet változására, ahogy az ő utódai meg azoknak az utódai, és így tovább.” – magyarázta a nő.
Gwynn egyébként már a húszas évei elején elhatározta, hogy nem szül gyereket. Először a partnereit akarta rábeszélni a vaszektómiára, de egyik sem vállalta.
Végül az egyik barátja azt kérdezte tőle:
„Ha olyan fontos ez számodra, miért nem csinálod meg te magad?”
A nő akkor 26 éves volt és egyből tudta, hogy ezt kell tennie. Sikerült találnia egy orvost, aki elvállalta a beavatkozást. Gwynn azóta is biztos abban, hogy jó döntést hozott, de nem ítéli el azokat, akik máshogy gondolkodnak.
Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások