Börtön fenyegeti Jeddi Árpit? - videó
Már 4 millióan is látták azt a videót, ami miatt feljelentették Jeddi Árpád Leventét, akinek konfliktusa volt Calaisnál az illegális bevándorlókkal.
Sokan ismerjük a felvételt, amin azt láthatjuk, hogy a migránsok agresszívan lépnek fel az úton közlekedő kamionosokkal szemben, mert nem hajlandók lassítani, hogy felvegyék őket. Így volt ezzel Árpád Levente, aki már nem először járt ezen a tájékon.
A videót azért készítette, hogy a kamionos kollégák is lássák, hogy mi történik ott.
Jelenleg a kamionos ott tart, hogy eljárás alatt áll. Egyes magyar hírportálok a kamionost rosszfiúnak állítják be, mások pedig a realitást írják az eseményekről, amelyek vele történtek Calaisnál. Az internetes hozzászólók magasan kiállnak Jeddi mellett.
„A kamionsofőrt börtön fenyegeti közúti veszélyeztetés miatt. Azonban az ügyész, büntetés kiszabását kezdeményezte a sofőrrel szemben, aki időközben egy másik szállítmányozási cégnél helyezkedett el.” - írja a Daily Mail.
„A felvétel csalóka, mert közelinek mutatja az embereket, de valójában több méterre voltak a kamiontól, és lassan haladtam.” – nyilatkozta Jeddi Árpád Levente a BBC interjúban.
Hozzátette azt is, hogy a félelem miatt káromkodott annyit a felvételen.
BBC:
Kontextus:
Teljes felvétel:
Forrás: blikk.hu
Hozzászólások