Botrány: 12 éves fiú vette feleségül 10 éves rokonát Egyiptomban
Korai házasság miatt bűncselekményről is beszélnek Egyiptomban, ahol egy 12 éves fiú vette el 10 éves rokonát.
Faris Abdul Aziz és Nancy Kairó északi részén házasodtak össze Dakahlia tartományban, egy El-Maasara nevű faluban.
A ceremóniát több száz vendég előtt tartották, a mulatság reggelig tartott, a kiskorú ara a nagy napon rózsaszín ruhában mondta ki az igent.
Az egyiptomi sajtónak nyilatkozott a vőlegény apja, aki azt mondta, hogy azért rendeztek korai lagzit, mert minél több nászajándékot akartak összegyűjteni. A férfi szerint ő azelőtt már százszámra adott nászajándékot másoknak, így végre ő is visszakapott valamit.
"Mindig is azt szerettem volna, hogy a fiam korán házasodjon meg és részesítsen abban az örömben, hogy unokáim legyenek" – jelentette ki a férfi.
A kiskorú vőlegény és menyasszony helyett a papírokat a családtagok írták alá. Valakik szerint azonban az egész esküvő illegálisnak számít.
Egy helyi lap szerint az egész falu ott volt a lagzin, annak ellenére, hogy eddig még nem volt példa arra, hogy ilyen fiatal gyerekek kössenek házasságot. Ezzel jelenleg ők lettek a világ legfiatalabb házaspárja.
Azonban egy egyiptomi ügyvéd véleménye szerint a korai házasság bűncselekménynek számít – számolt be róla az Emirates 24/7. "Így a korai házasságból született gyerekek törvénytelenek lesznek. A jelenség sajnos nem ritka a régióban, de eddig még nem tudtak ellene hatékonyan fellépni" – tette hozzá.
Egyiptomban a törvény szerint 18 év a korhatár a házasságkötéshez, az UNICEF 2006-os adatai mégis a lányok 17 százaléka 18 éves kora előtt ment férjhez.
Annak ellenére, hogy tilos gyermekkorban házasságot kötni Egyiptomban, egy 2008-as módosítás szerint azonban mégsem büntethető.
Gyermekjogi szervezetek azonban tiltakozásukat fejezték ki a korai házasságkötés miatt, amely szerintük veszélyezteti a kiskorú gyerekek személyiségét és fejlődését.
Forrás: faktor.hu
Hozzászólások