Botrányt keltett a muszlim vevőknél a Lidl sertéshúsos terméke
Németországban az iszlamizáció egyre nagyobb teret ölt. Erre példa az az eset is, amely a napokban történt.
A muszlim vásárlók azon akadtak ki, hogy a Lidl egyik terméke sertéshúst tartalmazott.
Az áruházlánc a keleties ízek promóció jegyében kínálta az új termékeket a vevőknek.
Ezek között volt az arab országokban népszerű túrós csiga is, amely azonban sertéshúst tartalmazott. Ennek a fogyasztása pedig tiltott azoknak, akik az iszlám vallás előírásai szerint élnek.
A Németországban élő muszlim vevők emiatt felháborodtak, mondván, hogy a Lidl becsapta őket a termékkel. Ezért a közösségi médiában indítottak panaszáradatot, annak ellenére, hogy a termék összetevői között a Lidl feltüntette, hogy sertéshúst tartalmaz.
A botrány végül odáig fajult, hogy a Lidl bocsánatot kért a vásárlóitól. Azonban több internetező a közösségi oldalon hangot adott a muszlimokkal szembeni kritikának, mondván nem értik miért háborodtak fel. Volt, aki megjegyezte, hogy ezen az eseten is látni, hogy mennyire elterjedt Németország iszlamizációja.
Forrás: 888.hu

Hozzászólások