Brazil farm, ahol a nácik rabszolgákat tartottak

Sao Paolótól 160 kilométerre fekszik egy farm, amit az 1930-as években a náci szellem hatott át. A jelek ma is láthatók, így például a svasztika is.

Látszólag semmi nem indokolja a német nácizmus korai jelenlétét a Föld másik oldalán.

A felfedezés a disznóólban kezdődött. Egy napon a külső fal ledőlt, a disznók pedig megszöktek - meséli a farm korábbi tulajdonosa. A leeső téglákon jól látható beégetett svasztikák bukkantak elő.

Az eddig is köztudott volt, hogy a háború előtti Brazília szoros, különösen gazdasági kapcsolatokat ápolt a náci Németországgal. Az sem új, hogy Európán kívül Brazília rendelkezett a legnagyobb taglétszámú, több mint 40 ezres fasiszta párttal.

Ám ami a távoli farm történetéből kiderült, meglepetésként hatott. A terület a gazdag iparosokhoz, a Rio de Janeiró-i Mirandas családhoz tartozott. A család három férfitagja, az apa és két fia a szélsőjobboldali, nácibarát szervezethez, az Acao Integralista Brasileira tagja volt.

Gyakran a farm adott otthont nagy létszámú gyűléseiknek, de a farm ugyanakkor kegyetlen munkatáborként is szolgált, ahol elhagyott, színesbőrű gyerekeket dolgoztattak.

A farm labdarúgó csapa a náci zászlóval

Mintegy ötven 10 év körüli fiút vittek oda egy rioi árvaházból. Az első csoport 1933-ban érkezett. Osvaldo Rocha Mirandas, a tulajdonos a gyám szerepében tetszelgett, legalábbis a fennmaradt jogi iratok tanúsága szerint.

Aloysio da Silva, ma 90 éves, és az elsők között érkezett a farmra. A sofőrjét küldte az árvaházba a fiúkért, fűt-fát ígért nekik, focit, lovaglást - amiből nem teljesített semmit. A gyerekeket becsapták. Öreg patkókat kaptak, hogy azzal gazolják ki a farmot. A túlélők nem szívesen beszélnek a történtekről.

A gyerekeket rendszeres fenyítették testileg is. A büntetés gyakran az éheztetés volt. A fiúkat nem nevükön szólították, hanem számokat kaptak. A tulajdonos kutyái gondoskodtak arról, hogy katonás sorokban álljanak.

Hitlerről fényképek voltak elhelyezve a farm különböző pontján, ahol tisztelegni kellett a képek előtt. A fiúk nem értették, miért. Még a tehenekre is horogkeresztet billogoztak.

Egy másik túlélőt az utcán találták, onnan került az árvaházba, ahonnan Mirandas a farmra vitte. Állítása szerint nem szerették a fekete bőrűeket.

A Mirandas család mai tagjai bevallása szerint a család már jóval a második világháború kitörése előtt felhagyott Hitler követésével. Tagadják továbbá azt is, hogy a fiúkat szolgaként vagy rabszolgaként tartották volna. Vallomásuk szerint rendet kellett tartani köztük, de testi fenyítésről vagy szolgaságról szó sincs. A túlélők történetei azonban az ellenkezőjéről tanúskodnak. Ők évtizedek óta nem is találkoztak, egymástól függetlenül vallják ugyanazt.

A fiúk számára az egyetlen öröm és lehetőség a labdarúgás volt. Meccset játszottak a helyi farmerekkel, amelyről fotók maradtak fenn. A labdarúgás a párt, az "integralistas" kedvenc ideológiai eleme volt. A mérkőzések előtt katonai parádékat tartottak és rendszeresen propaganda célokra használták a rendezvényeket Getulio Vargas brazil diktátor idején.

Az egyik túlélő meséli további életét. 14 éves korában sikerült megmenekülnie a farmról. Rióban kötött ki, az utcán aludt, majd újságot árult. 1942-ben, amikor Brazília hadat üzent Németországnak, a tengerészethez csatlakozott. Korábban a náciknak dolgozott, most ellenük harcolt, miközben nem is igazán tudta, ki is Adolf Hitler. Katonai teljesítményéért érdemérmet is kapott.

Mégsem erre a legbüszkébb, hanem labdarúgó múltjára. A negyvenes években Brazília legnagyobb, legjobb csapatában játszott centerként. Abban az időben hivatásos labdarúgás nem létezett, mindenki amatőrként játszott. Az akkori legjobb játékosok mind újságárusok vagy cipőtisztítók voltak.

Akik a harmincas években a farmon éltek szolgaként, nem tudnak emlékeik elől menekülni, hiába van ma látszólag nyugodt életük.

www.bbc.co.uk