Brit muszlimok már félelemben élnek az őket érő támadások miatt
A szigetországban élő muszlimok ezért egyre nagyobb pánikban vannak és nem tudják hová fordulhatnának. A rendőrök ugyanis képtelenek helyesen kezelni az ellenük irányuló incidenseket és zaklatásokat. -írja az RT.
A lapnak egy Londonban élő muszlim férfi panaszolta el sérelmeit, aki a hatóságok miatt fel van háborodva. A férfi azt mondta a családja ellen már több támadás is történt, legutóbb például székletet tettek az ajtaja elé.

A muszlim férfi arról is beszélt, hogy az autóját is többször megrongálták vandálok.
Nemrég a BMW-jének a motorháztetőjét összekarcolták és betörték az egyik oldalablakot. A kára így átszámítva, hogy több mint 3 millió forint, amelyet a biztosítója valószínűleg kifizet majd. – számolt be róla az RT.
.jpg)
A muszlim családapa azért kelt ki magából, mert a rendőrök nem foglalkoznak az őt ért támadásokkal és semmit sem tesznek.
Hatszor történt hasonló velem. Úgy érzem a rendőrök nem akarnak foglalkozni az ügyemmel. Megmondtam a rendőröknek, hogy vallási okokból támadnak folyamatosan engem, ám nem vettek komolyan" – mesélte Ahmed, aki szerint az egyik rendőrnő vigyorgott, mikor a jegyzőkönyvet felvette a lakásában.
Annyira felhúzott ezzel a tettével, hogy majdnem kidobtam az otthonomból" – közölte a férfi.
Ahmed a helyi lapoknak arról is beszélt, hogy a családjával állandó félelemben élnek, amit már nem bírnak tovább.

A helyi rendőrségi szóvivő azzal védekezett, hogy a muszlim férfi ügyének kivizsgálása még folyamatban van. A kollégái keresik a vandálokat, de eddig még nem sikerült megtalálni azokat.
Nagy-Britanniában az elmúlt időben drasztikusan megnőtt a muszlimok ellen elkövetett támadások száma. A tavalyi évhez képest dupla annyi bűncselekmény történt. A támadások leggyakoribb oka a muszlimok által viselt kirívó öltözet.
Forrás: 888.hu

Hozzászólások