Brit tudósok állítása szerint a nagyszülők veszélyesek az unokáikra

A brit tudósok legújabb felfedezése az, hogy a nagyszülők egészségügyi veszélyt jelentenek az unokáikra, sőt növelhetik náluk a rák kialakulásának kockázatát.

Ezt pedig abból vezetik le, hogy édességekkel és hizlaló ételekkel kényeztetik el őket és a tüdejüket pedig dohányfüstnek teszik ki. – számolt be róla az Independent.



"Vizsgálatunk eredményei világossá teszik, hogy a dohányfüst növeli a rák kialakulásának kockázatát a gyermekeknél, ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a nagyszülők cselekedetei nem szándékosak" – közölte Dr. Stephanie Chambers a kutatás vezetője.



"Mivel jelenleg nem a nagyszülők állnak az egészségügyi üzenetek központjában, a tanulmányból származó bizonyítékok fényében fel kell hívni rá a figyelmet, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a gyermekek életében" – mondta a kutatónő.

 

A tudósok már több tanulmányban kifejtették, hogy a szülők hogyan befolyásolhatják a gyerekeiknél rákos és egyéb típusú betegségek kialakulását és nem kutatták azt, hogy a nagyszülőknek ebben milyen szerepe van.

A glasgow-i tudósokból álló csapat 18 országból 56 tanulmányt vizsgált meg a nagyszülők unokákra gyakorolt hatásával kapcsolatban.



Ezek alapján azt állapították meg, hogy a nagyszülők kedvezőtlen hatással vannak a gyerekekre. A dohányzás, a rossz táplálkozás, a túlsúly és a fizikai aktivitás hiánya miatt pedig nő a rák kockázata, ezért pedig a családi környezet tehető felelőssé.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

A kutyáját teszi meg egyetlen örökösének közel egymillió amerikai

A kutyáját teszi meg egyetlen örökösének közel egymillió amerikai

Ettől a húsz ténytől le fog esni az állad!

Rejtélyes mérgezés történt a Titanic forgatásán

Rejtélyes mérgezés történt a Titanic forgatásán

Titokzatos történetek, amelyekre nem találtak magyarázatot.

Zavarba ejtő tények a világról

Zavarba ejtő tények a világról

Rengeteg random érdekesség érkezett Brittany Packnett Cunningham Twitteren közzétett kérdésére.

A hadtörténelem legnevetségesebb uniformisai

A hadtörténelem legnevetségesebb uniformisai

Nem csupán röhejes, de halálos is lehetett némelyik egyenruha.

2020 legfontosabb dátumai

2020 legfontosabb dátumai

Ezek lesznek az év legfontosabb eseményei.

Egy csimpánz volt az ismeretlen francia festő, akinek képeit a kritikusok is dicsérték

Egy csimpánz volt az ismeretlen francia festő, akinek képeit a kritikusok is dicsérték

Tizenkét híres ember, aki valószínűleg soha nem létezett.

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ki valójában a Kinder csoki arca, ki az igazi Zorro, ki a legismertebb feminista?

http://ujhazak.com