Burka viselését az ISIS is betiltotta a katonai bázisain és a közhivatalokban

Az Iszlám Állam terrorszervezet is kitiltotta a burkát több észak-iraki bázisáról. Azelőtt az ISIS volt, ami brutális módszerekkel tartatta be a törvényt, amely szerint a nőknek burkát kell viselniük.


Az Iszlám Állam azonban mostantól megtiltotta a moszuli nőknek, hogy burkában – azaz teljes testet és az arcot takaró muszlim női öltözetben -lépjenek be a katonai bázisokra és a közhivatalokba.

01A6529C0000044D-0-image-m-30_1473083404332

Ennek az az oka, hogy több dzsihadista parancsnokot is elfátyolozott nők öltek meg nemrég. – írja a Daily Mail.

A döntés azért is meglepő, mert eddig az ISIS által megszállt területeken súlyos verést és azonnali halálbüntetést kapott az a nő, aki nem takarta el a testét és nem fátyolozta el az arcát. A terrorszervezet erkölcsrendőrsége mondta ki felettük az ítéletet, amelyet aztán végre is hajtottak.

Egy iráni weboldal pénteken írta meg a burka betiltását egy iraki, ninivei forrás alapján.

760x0 (1)

Eszerint a közhivatalokon és a dzsihadisták által fenntartott hadi létesítmények területén kívül az iszlamisták dress codeját minden nőnek kötelessége betartani. Ez pedig azt jelenti, hogy a testüket teljesen el kell takarni.

A nők körében a burka egyre nagyobb közutálatot jelent. Amikor Manbízs városát a felkelők felszabadították a dzsihadisták uralma alól, a nők nyilvánosan égették el a fátylaikat az utcákon.

373729DA00000578-3739960-image-a-55_1471175091834

Ehhez hasonló ünnep volt Aleppo felszabadított területein, illetve több iraki és szíriai városban is.

A nők ilyenkor örömükben még táncolnak is, amiért az ISIS által uralt területeken halálbüntetést kaptak volna.



Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com