Csodálatos fordulatot vett a segítőkész fiatal pincérnő élete - videó

Egy texasi pincérnő nem gondolta volna, hogy egy apró segítség miatt az egész élete új fordulatot vesz.

Evoni Williams egy reggelizőben vállalt munkát pincérnőként, hogy pénzt gyűjtsön az egyetemi tanulmányaira.

Egy nap egy 78 éves férfi ült be a La Marque reggelizőbe, akinek Evoni azonnal a segítségére sietett és felvágta neki a tányérján lévő ételt. Az idős férfi törzsvendég volt az étteremben és aznap reggel Evoni látta, hogy a kezei nagyon remegnek, így azonnal segített neki.

„Már jó ideje oxigént kap a nehézkes légzése miatt, de akkor reggel arra is panaszkodott, hogy nem működnek úgy a kezei, ahogy szeretné” – mesélte Evoni, aki egyből magához húzta a vendége tányérját és felvagdosta neki az ételt.



A pillanatot pedig egy másik vendég, Laura Wolf lefotózta a telefonjával, a képet pedig feltöltötte a La Marque közösségi oldalára. A bejegyzésben azt írta, hogy sokaknak lenne mit tanulni a fiatal pincérnőtől. A képet pillanatok alatt több ezren osztották meg, így jutott el a város vezetéséhez és az egyetemhez is, ahol Evoni üzleti menedzsmentet szeretett volna tanulni.

A város vezetését annyira meghatotta Evoni tette, hogy március 8-át Evoni Nini Williams nappá tette, hogy mindenki emlékezzen a lány gesztusára.



S a lány élete álma is valóra vált, ugyanis a texasi Southern Egyetem egy 16 000 dolláros ösztöndíjat adományozott a lánynak, így elvégezheti a szakot, amelyet annyira szeretett volna.



Forrás: nlcafe.hu, 24.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com