Csodaszép fotók – először találkozik újszülött kislányával az örökbefogadó pár

A kisbabák születéséről nagyon sok fotósorozat készül, de az örökbefogadás csodás pillanatait ritkán láthatjuk.


Most egy házaspár, David és Sarah Olsen története közelebb vihet minket, hogy milyen fantasztikus érzés örökbe fogadni egy gyereket. A szülők Minnesotától egészen Floridáig utaztak a piciért.

A házaspár életének egyik legszebb élményét fotós barátjuk, Kristen Prossner örökítette meg. A fotós elkísérte őket az útra, amelyen találkozhattak az újszülött kislányukkal.

3

Mindezzel azt akarták megmutatni, hogy milyen fantasztikus a feltétel nélküli szülői szeretet az örökbefogadás első pillanataiban.

A házaspárnak már van két kisfia, de a kisebbik gyerek nyitott gerinccel született, ezért határoztak úgy, hogy örökbe fogadnak egy kislányt.

4

A megható fotókon láthatjuk a várakozás pillanatait, az izgalmat, mikor várnak a kisbabára.

Mikor pedig karjukba veszik ugyanolyan boldogság olvasható az arcukról, mint minden szülőnek. Tilly Pearl Olsen most már az ő kislányuk.

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

Forrás: nlcafe

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com