Diák lett az iskolában kóborló macskából
Saját fényképes igazolvánnyal jár gimnáziumba Bubba.2009-ben döntött úgy Amber Marienthal, hogy magához vesz egy macskát, akinek a Bubba nevet adta. Amber úgy tervezte, hogy a kandúr szobacica lesz, ám egy macskát nem lehet a négy fal közé zárni, úgyhogy Bubba hamarosan visszakapta a neki kijáró szabadságot.
A cica gyorsan felfedezte a környéket, és azt, hogy Amber háza két iskola, a Leland és a Bret Harte között található. Az oktatási intézmények annyira megtetszettek a háziállatnak, hogy Bubba, a diákok legnagyobb örömére, nem tágít onnan.
A kandúrt mindenhol szívesen látják, sőt, az iskolások annyira megkedvelték az állatot, hogy saját Facebook-oldalt készítettek neki. A profilnak már több, mint 34 ezer követője van, akik mindennap megnézhetik, hogy Bubba mivel tölti az idejét.
A gimnazisták egy petíciót is elindítottak. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy Bubba szobrot kapjon az iskola területén. Ezt még nem sikerült kiharcolniuk, ám azt már elérték a diákok, hogy a macska saját fényképes igazolványt kapjon.
Bubba gazdája elmondta, hogy a kandúr annyira szereti az iskolát, hogy már kora reggel elindul, nehogy elkéssen a tanórákról, haza pedig csak akkor megy, amikor a különóráknak, sportedzéseknek is vége.
(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások