Dicsérte a Facebookot Zuckerbergnek a kínai kommunisták propagandafőnöke

Mark Zuckerberg alapító-vezérigazgatót fogadva elismerően nyilatkozott a Facebook technológiai és irányítási rendszeréről a Kínai Kommunista Párt propagandafőnöke annak ellenére, hogy az internetes közösségi hálózat hivatalosan nem elérhető a kelet-ázsiai országban.

Liu Jün-san, aki a legszűkebb politikai döntéshozó testület, a politikai bizottság 7 tagú állandó bizottságának ötödik embere, a kínai állami hírügynökség szerint kifejezte reményét, hogy a Facebook megosztja tapasztalatait a kínai vállalatokkal, és ezzel elősegíti, hogy az internet minden országban (így Kínában is) a felhasználók lehető legnagyobb hasznára legyen.

000

A párt konzervatív szárnyához tartozó Liu azt is mondta, bízik abban, hogy a Facebook, amelynek Pekingben irodája van, elősegíti a kínai vállalatok és a nemzetközi cégek közötti "kölcsönös megértést".

Peking köztudottan határozott elvek szerint szabályozza a világhálót, és miközben a rendszerkritikus hangokat kiszűri, számos más területen igyekszik a ma leghatékonyabbnak számító kommunikációs csatorna előnyeit kihasználni.

A Kínában már többször megfordult Facebook-vezér látogatásai alkalmával nem "pöröl" vendéglátóival, hanem láthatóan kitartó kapcsolatépítéssel a jó viszony fenntartására és elmélyítésére összpontosít annak ellenére, hogy Kínában a Facebookot csak a tűzfal megkerülését szolgáló technikák, szolgáltatások alkalmazásával lehet használni. Sokak szerint közeledése nem önzetlen, a "lassú víz partot mos" elvét alkalmazva szem előtt tartja a világ legnagyobb - immár mintegy 700 milliós - internetpiacában rejlő potenciált.

Nyitottságát és szakértelmét a nagyhírű pekingi Tsinghua Egyetemen korábban azzal honorálták, hogy helyet kapott a gazdaság és menedzsment kar tanácsadói testületében.

Zuckerberg ezúttal egy gazdasági rendezvényre érkezett a kínai fővárosba, ahol felszólalásában többek között a mesterséges intelligenciában, különösen is a vezető nélküli autókban és az orvosi diagnosztikában rejlő lehetőségeket ecsetelte. Jack Ma, az Alibaba Holdings szintén milliárdos vezérigazgatója a Kínai Fejlesztési Fórum rendezvényén elismeréssel beszélt Zuckerbergről, aki - szavai szerint - "ösztönösen tiszteli a kínai és a keleti kultúrát" és egy "nagyszerű" vállalatot működtet.

Hírek szerint Ma és a Facebook-alapító külön is találkozott, ahol utóbbi az innováció következő 10 évben játszott meghatározó, "problémamegoldó" szerepét hangsúlyozta.

Mostani vizitje alkalmával Zuckerberg azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy pénteken egészségtelen, szmogos időben futott Peking belvárosában, és erről fotót is posztolt, amelyen ő és társai maszk nélkül kocognak éppen a Tienanmen tér Mao Ce-tung képével díszített kapubástyája előtt.

A 31 éves Zuckerberg népszerűségét intelligenciája és megnyerő modora mellett nagyban elősegítette Kínában, hogy alapszinten beszél kínaiul, felesége a kínai származású amerikai, Priscilla Chan. Nyilvános szereplésein ügyesen kerüli, hogy "kényes" kérdésekben, Pekinget bírálóan kelljen véleményt mondania.

MTI

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com