Diétára fogták az állatkertek lakóit Oroszországban
Diétára fogták az orosz állatkertek lakóit, mert a rubel árfolyamának esése miatt megdrágult az eledelek beszerzése. Több állatot más ország intézményébe kellett költöztetni, mert nem tudják megfelelően ellátni őket - írta az Izvesztija című orosz napilap pénteken.
"Az állatok eleségének ára 2014 óta negyven százalékkal növekedett, és a következő fél évben még tíz százalékkal fog emelkedni" - közölte Natalja Kolobova, a moszkvai állatkert igazgatója. Az intézményeknek országszerte igazodniuk kell a megváltozott költségekhez, ezért több helyen "háziasabb" ételekkel etetik az állatokat.
A jekatyerinburgi állatkertben is olcsóbb, gazdaságosabb eledelekre tértek át a gondozók. Jelenleg az étrendkiegészítőként használt garnélarákot tintahallal helyettesítik, míg a víziló által kedvelt lucernát sima zöld fű és zöldségek váltották fel.
"Az állatok mindent megesznek, ami a mi asztalunkon is megtalálható: zöldségeket, káposztát, rizst, kenyeret" - mondta Kszénia Ivanova, az állatkert PR-menedzsere.
"A csimpánzok mazsolás túrót, enyhén sózott halat, vajas kenyeret esznek. Dásának, az elefántnak káposztát, míg másoknak almakompótot főzünk"- fűzte hozzá.
Egyes fajoknak azonban olyan különleges az étrendje, amelyet helyben nem lehet előállítani. Ilyenek a moszkvai állatkert pingvinjei, amelyek csak a 18 centiméteres, egész heringet eszik meg. Az állatkert eddig Norvégiából hozatta a halakat.
A gyümölcsök és zöldségek beszerzése is megdrágult. Az almát eddig Lengyelországból hozatták, de a szankciók miatt kénytelenek most rosszabb minőségű orosz gyümölcsöket kínálni, amelyet viszont nem minden állat fogad el.
A moszkvai állatkert igazgatója elmondta, hogy az etetés költségeinek megnövekedése miatt több állatnak is búcsút kellett mondaniuk. Hozzátette: a ritka és drága állatokat mindenképpen megtartják, és csak azokat az állatokat költöztetik más országok állatkertjeibe, amelyek nem szükségesek a moszkvai intézmény változatos génállományának fenntartásához.
MTI

Hozzászólások