Dinnyeszobor és dinnyelekvár készül Ópusztaszeren

Dinnyelekvár és dinnyeszobor készül szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, ahol az is kiderül, idén ki lesz a legjobb dinnyesúlysaccoló.

dKodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-nek elmondta, hogy szombatra tíz mázsa magyar görögdinnye érkezik az Emlékparkba.

A skanzen szegedi tanyáján déltől dinnyeszobrokat faragnak, ki-ki kóstolhat is a mézédes gyümölcsből, az egybegyűlteket pedig alföldi népzene szórakoztatja az eperfák tövében.

Rendeznek dinnyesúlysaccoló-versenyt, amelyen az lesz a győztes, aki legpontosabban meg tudja becsülni az előtte lévő dinnye súlyát. A vállalkozó kedvűek azt is kipróbálhatják, mennyit tudnak megenni fél óra alatt a gyümölcsből. Aki indulni akar, annak ideje elkezdeni tréningeznie, hiszen a korábbi években akadt olyan versenyző, aki három kilogrammnál is több dinnyét elfogyasztott egy ültő helyében.

A tanya udvarán sárgadinnyelekvár is fő majd. Ehhez az érett sárga húsú gyümölcsöt alaposan megmossák, megtisztítják, majd kétcentis darabokra vágják. Üstben állandó kevergetés mellett főzni kezdik, s amikor levet ereszt, kevéske citromhéjat és fél rúd vaníliát adnak hozzá. Ahogy a lekvár felére besűrűsödött jöhet a cukor, s amikor az felolvadt, egy citrom leve, ami kellemes ízt ad a lekvárnak, és megőrzi világos színét is.

A legkisebbeket kézműves-foglalkozás várja, ahol akár a dinnyemagot is fűzhetnek az érdeklődők.
Kora délután vásári komédia is szórakoztatja majd a vendégeket: az amatőr színjátszók a 19-20. század fordulójának világát idézik föl zsandárral, betyárral, bíróval és pletykás menyecskékkel.

MTI

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com