Dráma Manhattanben: A karbantartók 182 méter magasan ragadtak
A drámai balesetet sikeresen túlélte a két férfi, akik a new yorki legendás Hearst Tower-en estek csapdába, karbantartás közben.
Nagyjából másfél órát lógott a levegőben az a két munkás, akiknek ablakmosásra használt eszközük V alakban meghajlott a torony oldalán. A tűzoltóság emberei azonnal a helyszínre érkeztek és megkezdték a mentést. Speciális eszközökkel vágtak ki 1,2x1,2 méteres üveget az épületből.
A tetőről megerősített biztonsági kötelekkel rögzítették a férfiakat és a kivágott ablakon keresztül húzták be az épületbe őket. A 44. emelet magasságában történt incidens során a két férfi meglepően nyugodt maradt az egész mentés alatt. Persze annak fényében, hogy naponta ilyen magasságokban dolgoznak, talán ez nem annyira meglepő.
A 26 éves bronx-i és a 49 éves brooklyni férfi elmondta, hogy amikor az első reakciók megérkeztek a vészhelyzetre amibe kerültek, rögtön tudták, hogy onnantól minden rendben lesz. A drótkötelekkel rögzített szerkezet egy olyan rendszert alkot, amely magában foglal 67 elektromechanikus biztonsági érzékelőt és kapcsolót. A new york-i hatóságok vizsgálják az esetet.
article-2340519-1A48FC37000005DC-627_634x352
article-2340519-1A48E8D8000005DC-964_634x580
article-2340519-1A48E38D000005DC-949_634x350
article-2340519-1A497D78000005DC-600_634x441
article-2340519-1A498AC4000005DC-796_634x413 (1)
article-2340519-1A48FE44000005DC-988_634x359
article-2340519-1A497B4B000005DC-998_634x589
article-2340519-1A48F15E000005DC-775_634x354
article-2340519-1A49878E000005DC-780_634x478
[video width="600" ][/video]
Forrás:dailymail.co.uk
Nagyjából másfél órát lógott a levegőben az a két munkás, akiknek ablakmosásra használt eszközük V alakban meghajlott a torony oldalán. A tűzoltóság emberei azonnal a helyszínre érkeztek és megkezdték a mentést. Speciális eszközökkel vágtak ki 1,2x1,2 méteres üveget az épületből.
A tetőről megerősített biztonsági kötelekkel rögzítették a férfiakat és a kivágott ablakon keresztül húzták be az épületbe őket. A 44. emelet magasságában történt incidens során a két férfi meglepően nyugodt maradt az egész mentés alatt. Persze annak fényében, hogy naponta ilyen magasságokban dolgoznak, talán ez nem annyira meglepő.
A 26 éves bronx-i és a 49 éves brooklyni férfi elmondta, hogy amikor az első reakciók megérkeztek a vészhelyzetre amibe kerültek, rögtön tudták, hogy onnantól minden rendben lesz. A drótkötelekkel rögzített szerkezet egy olyan rendszert alkot, amely magában foglal 67 elektromechanikus biztonsági érzékelőt és kapcsolót. A new york-i hatóságok vizsgálják az esetet.
Galéria
[video width="600" ][/video]
Forrás:dailymail.co.uk


Hozzászólások