Dupla nemet váltó esküvő - egy nő aki férfi lett elvesz egy nőt aki férfi volt

Nagy Britannia legszokatlanabb esküvője előtt állunk. A nemük megváltoztatásának következtében, egy olyan férfi és nő köt egymással házasságot, akik előtte ellenkező neműként éltek. 

A 46 éves Felix, Kathy-nek született és az 56 éves Helen, pedig Leslie néven született meg kisfiúként.

Helen ugyan pár fejjel magasabb mint Felix és emiatt gyakran megnézik őket az utcán, de mégis a legboldogabb párnak tekintik magukat, akik szeptemberben összekötik az életüket végérvényesen.

SEX-SWAP-STORY-HELEN-AND-FELIXÖsszesen 10 gyerekük van és négy tönkrement házasság a múltjukban.  Helen, már háromszor nősült még férfiként és most úgy érzi végre megtalálta önmagát, bármennyi nehézségen is ment keresztül. Az eddig felbomlott házasságaiban, mindegyik felesége szeretett volna gyereket és ő pedig bizonyítani szerette volna férfiasságát és egyben tagadni, hogy ki is valójában. Egy nő, férfi testbe zárva. A feleségekkel a mai napig jó viszonyt ápol, de elmondása szerint, soha nem tudta őket megfelelő módon szeretni. Mindig próbálta elnyomni érzéseit és titokban öltözött női ruhákba.

SEX-SWAP-STORY-HELEN-AND-FELIX-1827835Felix, Kathy-ként férjhez ment 21 éves korábban és két gyereket szült, a 70-es években szerinte nem volt szokás még ilyenekkel foglalkozni és próbálta a hagyományos utat követni. Azonban 13 évnyi házasság után, nem tudta már fenntartani a látszatot és elhagyta családját. Először egy hat éves leszbikus kapcsolatba kezdett, de amikor elkezdett férfi ruhákba öltözni, lassan rá kellett jönnie, hogy ő nem meleg igazából, hanem transznemű.

SEX-SWAP-STORY-HELEN-AND-FELIX-1827837A pár 2008-ban találkozott egy transznemű támogató csoportban, ahol Felix még nemváltás előtt állt és Helen-el beszélte meg élete nehézségeit. A romantikus szálak így szövődtek köztük. Felix átváltoztató műtétje során, kialakítottak egy működőképes péniszt is számára, a zsírleszívás és hormon kezelések mellett.

A pár így kifejtette, hogy teljes életet él, mind szexuálisan, mind érzelmileg olyanok mint bármilyen más pár- és alig várják az esküvőjük időpontját. Mivel hivatalosan az anyakönyvi kivonatukat is már megváltoztatták, mint férfi és nő kötnek majd házasságot.

Forrás:themirror.co.uk

 

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com