Eddig tömegével érkeztek a bulikirálynő partijára, most maximum 2 vendéget fogadhat

A folyamatos, reggelig tartó ivászatok után a 28 éves bulikirálynőnek megtiltották, hogy 2-nél több barátjával bulizzon otthonában.

A zenét  olyan hangosan hallgatták, hogy még a környező utcákban is lehetett hallani, Charlene Dowsell ellen nagyon sok szomszédja tett panaszt.

házibuli1

A 28 éves Charlene Dowsellnek megtiltották, hogy több, mint 2 barátját fogadja   egyszerre otthonában- így próbálnak véget vetni az egész éjjel tartó partiknak.

A nő magára haragította szomszédjait a késő esti összejövetelekkel, melyeket rendszeresen szervezett a lakásában. A bíróságon kiderült, sokszor teherautón hozták a bulizók tömegét a nő partijaira.

A dübörgő zene olyan hangos volt, hogy még a környező utcákban is lehetett hallani egészen reggel 7-ig.

 

Most a nő mindössze két barátját hívhatja meg egyszerre a newporti két szobás lakásába, miután a bíróság úgy ítélte, hogy Charlene viselkedése zavarja a közösséget. Egy rendőrszóvivő a következőt nyilatkozta: „Mind a zaj, mind a bulizók gyakori agresszív viselkedése, utcán való üvöltözése és káromkodása is nagy felháborodást keltett.”

A 28 éves Charlene Dowsellnek megtiltották, hogy több, mint 2 barátját fogadja egyszerre otthonában- így próbálnak véget vetni az egész éjjel tartó partiknak. A 28 éves Charlene Dowsellnek megtiltották, hogy több, mint 2 barátját fogadja egyszerre otthonában- így próbálnak véget vetni az egész éjjel tartó partiknak.

Egy alkalommal két férfi összeverekedett, melynek során parkoló autókra ugráltak. A szemetet is szétszórták az utcán: cigarettacsikkek, üres üvegek, és feltehetően drogozáskor használatos műanyag tasakok borították a buli után reggeleken az utcákat. A végzés értelmében a nőnek tilos kettőnél több vendéget fogadnia este 7 és reggel 7 között.A hangos zenehallgatást ugyancsak megtiltották a bulizós nőnek. Amennyiben a nő nem tesz eleget a bírósági végzésnek, mehet a rács mögé, akár 5 évre is bebörtönözhetik.

„Reméljük, hogy a végzés megnyugtatja a lakosokat, és egyértelmű üzenetet közvetít azoknak, akik hasonló, kirívó magatartású egyének, hogy ezt a fajta viselkedést nem toleráljuk”-  mondta egy newporti rendőrnő.

„Minden törvény adta módot megragadunk, hogy ezt a fajta ténykedést megállítsuk, és biztosítsuk a lakosokat, hogy békességben élhetnek Newportban.”

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com