Egy éven át viselte az eljegyzési gyűrűt anélkül, hogy tudta volna

Egy Anna nevű nő 1 éven át magán viselte az eljegyzési gyűrűjét, úgy, hogy nem tudott róla. A lány aztán egy nap ledöbbent, mikor a titokra fény derült.



Terry a szerelme ugyanis egy kézzel készített fa nyakláncot adott neki ajándékba, ebbe volt elrejtve a gyűrű, de Anna nem tudta.

A lány így hordta magán a nyakláncot, amikor egy nap Terry elkérte tőle és felpattintotta a falemezeket. Ekkor látta meg Anna, hogy az ékszer belsejében egy eljegyzési gyűrű van.

Anna persze igent mondott az egyedi és kreatív lánykérésre. Azonban mikor ráeszmélt, hogy a gyűrű végig a nyakában volt, a reakciója kissé heves volt.
„Te idióta, simán elveszthettem volna!” – mondta Terrynek.



Anna azóta már nem haragszik, a fiatal pár pedig boldogan készül az esküvőjére.





Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com