Egy gázai horror állatkert, ahol a holt állatok tetemeit láthatják a látogatók! 18+ videó

A világ legolcsóbban fenntartható állatkertjének igazgatója nem pszichopata, hanem a valóságos világot akarja bemutatni a látogatók számára!


A Khan Younis állatkeretet a Gáza övezetben találjuk, ahol a dúló harcokban nem csak ártatlan gyermekek, felnőttek, hanem az állatkert lakói is belehaltak. Az állatkert igazgatója úgy döntött, hogy Izrael és Palesztina között folyamatosan fennálló konfliktust szétkürtöli a világnak. Méghozzá úgy, hogy az összecsapások következtében meghalt állatkert lakói mumifikálódott maradványait a látogatók ugyanúgy megtekinthetik, mint az élő állatokat.

1

A történet szerint a fegyveres összecsapásokból az állatkertben élők is kivették alaposan részüket. Voltak, akik azonnal meghaltak, illetve, akik súlyosan megsebesültek. Az utóbbi állatokat megpróbálták megmenteni és minél tovább életben tartani, de ez egyes esetekben nem sikerült. Amikor pedig sikerült volna a súlyos gazdasági helyzetnek köszönhetően élelem hiányában vesztek oda az állatok. Egy idő után meghaladta a halott állatok száma az élőkét.

2

Ekkor az állatkert tulajdonosa nagyon dühös lett és azzal az ötlettel rukkolt elő, hogy a meghalt állatok mumifikálódott tetemiből nyissanak kiállítást a harcok sötét mementójaként.

A bizarr állatkertben a krokodil, tarajos sül, madarak, majmok, tigrisek és oroszlánoknak már nem kell enni adni, sőt a piszkukat sem kell eltakarítani.

2009-ben az elpusztult zebrákat festett szamarakkal helyettesítette, hogy legyen mit nézni a kis állatkert gyermek látogatóinak.

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12



Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com