Egy hős férfi, aki megmentette az állatokat a fukusimai katasztrófa után - videó

A fukusimai atomkatasztrófa óta már három év telt el, de itt még nem állt meg az élet, hiszen a hátrahagyott állatok még mindig az utcákon kóboroltak.


Ezeknek az állatoknak, amelyek már az emberekhez szegődtek innentől kezdve a túlélőknek saját maguknak kellett gondoskodniuk önnön eltartásukról.

Matsumura Naoto and Shiro the cat

 

Egy férfinek azonban elege lett a zsúfolt menedékhelyekből és úgy döntött, hogy önszántából visszamegy lakóhelyére, ahonnan el kellett mennie.

A japán úriembert Naoto Matsumura-t ismerősei nagyon szépen megkérték, hogy, ha megtalálja állataikat, kutyáikat, macskáikat, akkor gondoskodjon róluk. Mivel a japán emberek nagyon tisztelik egymást, Naoto eleget tett a kérésnek, sőt túl is tett magán. Hiszen magához fogadta a túlélő haszonállatokat is, akik már az állam által halálra voltak ítélve. A japán kormány úgy döntött, hogy a haszonállatokat ki kell lőni, mert kegyetlen és lassú éhhalált fognak halni.

Matsamura érkezésekor ez a nem túl bíztató látvány tárult elé Matsamura-nak érkezésekor ez a nem túl bíztató látvány tárult maga elé

m1

Matsumura úgy döntött, hogy ezekről a szerencsétlenül járt lábas jószágokról is gondoskodni fog.

A szakértők szerint a sugárzás ezen a területen a normál érték tizenhétszerese. Azonban Matsumura hosszú ideig még feladatát elláthatja. Az érdekes dolog az, hogy ugyanezen szakértők szerint az idős japán férfin, csak 30-40 év elteltével jelentkeznek a sugárfertőzés első tünetei.

Naoto Matsumura le dernier habitant de la zone interdite de Fuku

m3

m4

Naoto matsumura le 2 juin 2011

Naoto Matsumura, the last man living in the No Go Zone of Fukush

m7

Matsumura Naoto the defiant farmer

m9

m10

m11

m12

m13

m14

"Boss" the ostrich meets Naoto Matsumura the only man living in

m16

Matsumura Naoto

m19

m20



Forrás: erdekesvilag.hu

 

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com