Egy japán város a szarvasoké és templomoké

Nara, a japán város Honsú szigetén található. Hírességét a rengeteg szarvas és templom miatt nyerte el.


Templomai a Hét templom szentély rom, Tódai-dzsi, a Szaidaidzsi, a Kófukudzsi, a Gangódzsi, a Jakusidzsi, a Tósódaidzsi, a Kaszuga szentély, a Heidzsó palotaés a Kaszugajama ősi erdejével alkotják a csodás Nara történelmi emlékét.

SONY DSC

A hely az UNESCO által megítélt Világörökség része. Érdekességként megemlíthetjük, hogy Nara egykor a Nara-korszakban Japán fővárosa volt Kr.u. 710 és 780 között.

Nara városban 2005-ben 373 189-en éltek és ekkor a városban élő szarvasok száma elérte az 1200-at.

A Kaszuga legenda szerint egy isten szarvas háton érkezett Narába, hogy az új fővárost Heidzsó-kjót vigyázza.

SONY DSC

A város lakosai a szarvasokra szent állatként tekintettek, akik a városra vigyáztak és egész Japánra.

1631-ig egy olyan törvény volt érvényben, mely szerint, ha valaki egy ilyen szarvast megöl, akkor annak halálbüntetés lesz osztályrésze.

A második világháború után a szarvasokat megfosztották a szent státusztól. Innentől kezdve a japán nép a szarvasokat nemzeti kincsként tartja számon.

Ezeket a természetes körülmények között élő szikaszarvasokat az emberek szinte megszelídítették a hagyományoknak köszönhetően.

A látogatók kezéből esznek édes kekszet a csodálatos állatok.

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com