Egy maoista nemzeti hős képére plasztikáztatja át magát egy férfi Kínában

Egy önfeláldozásáról híres maoista bálvány képére szabatja át az arcát egy férfi Kínában, ahol a nemzeti hősről rajzfilmsorozat is készült idén.

A 30-as éveiben járó Csang Ji-tung, egy Anhuj tartománybeli szociális munkás a napokban kezdte meg az átalakulást Lej Fenggé, az 1960-as évek propagandaszemélyiségévé. A műtét első szakasza a kínai sajtóban megjelent képek tanúsága szerint jól sikerült, s némi arcfestékkel Csang valóban hasonlít a kínai bálványra. Lej, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) egykori katonája 1963-ban, egy évvel halála után vált a Kínai Kommunista Párt (KKP) tagjai által követendő példává, méghozzá azért, mert "a pártnak és víziójának szentelte életét, szívét és lelkét".

220px-LeiFeng.poster
Az 1960-as években odaadása miatt, az 1980-as években önfeláldozásáért dicsérték, az elmúlt években, főképp pedig az elmúlt hónapokban mások megsegítéséért, nagylelkűségéért állítják középpontba. A kormány az elmúlt években jelentős összegeket áldozott Lej népszerűsítésére, március 5-ikét például Lej Feng nappá nevezték ki az országban. A nagyvárosok forgalmas csomópontjain a mártír képét ábrázoló óriásplakátok láthatók, az iskolákban erkölcsi leckét kapnak a fiatalok a bálvány életéből.

U12P4T137D15F12448DT20090620224358A további népszerűsítés szolgálatára Lej életéből idén 26-részes rajzfilmsorozat készült, mely mindenekelőtt a fiatalok megszólítását szolgálja. A szakértők és fiatalok ízlését és véleményét alapul vevő sorozatot várhatóan a központi televízióban sugározzák majd, abban Lejt egyszerű fiúként ábrázolják. Ennek a célja éppen a mindennapiság ábrázolása, az, hogy mindenki, az átlagemberek is hajthatnak különleges tetteket végre - nyilatkozták a kínai sajtóban a sorozat készítői.
forrás.mti

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com