Egymásra talált a nemátalakító műtéten átesett pár
Két évvel ezelőtt Arin még lány volt, neve igazából Esmerald, amíg barátnője, Katie fiú volt, eredeti nevén Luke.
A furcsa páros igazi boldogságban él egymással. A képet elnézve igencsak nehéz elhinni, hogy a páros eredetileg a másik nem tagjához tartozott. Arin és Katie, mind a ketten nemátalakító műtéten estek át. Most 17 és 19 évesek. Semelyikük sem érezte jól magát bőrében saját neme tagjaként, viszont mostanra elégedettek saját testükkel és egymással is.
Mára egyáltalán nem különleges a megjelenésük, teljesen úgy festenek, mint egy átlagos pár. Arin mára úszhat felső nélkül, senki sem néz rá furcsán a medencében, csak azt hiszik, hogy egy átlagos fiú. Arin elmondta, hogy nagyon boldog, hogy rátalált Katie-re, hiszen megértik egymás problémáit és érzéseit.
A páros egy pszichoterápiás csoporton találkozott először, ahol pontosan olyan problémákkal küzdő emberekkel találkozhattak, mint saját maguk. Azonnal egymásra találtak, amint megosztották tapasztalataikat. Úgy gondolják, hogy így a legjobb, hiszen a kívülállók sokszor nem értették meg őket. Mostanra barátaik is elfogadták őket. Azelőtt sokszor kerültek a bírálatok kereszttüzébe, sok barátjuk hátat fordított nekik. Mára azonban csupán egy boldog párnak mondhatják magukat.
forrás: TheSun
Hozzászólások