Egyszerűen lefejezték a gyerekeket

Egyre súlyosabb hírek látnak napvilágot a gyermekek elleni erőszakról a Közép-afrikai Köztársaságban. Legutóbbi értesülések szerint két gyermeket egyszerűen lefejeztek, több ezren pedig súlyosan sérültek.


A hírről az ENSZ gyermekjogi szervezete értesült először. A CNN szerint az ország fővárosában december óta uralkodnak a letöltéstarthatatlan állapotok.
Az összecsapások azért robbantak ki,mert tavaly márciusban a muzulmán kisebbség egy puccs folyamán magához ragadta a hatalmat, a keresztények pedig bosszúra  szomjaznak. Csak a fővárosból, Banguiból a lakosság fele, nagyjából 370 ezer ember menekült el.

A különböző vallási csoportok összecsapásait a gyermekek sínylik meg leginkább. Eddig tizenhat gyermek haláláról tájékoztattak. Legutóbb két gyermeket egyszerűen lefejeztek.

Souleymane, az UNICEF képviselője példa nélkülinek nevezte a gyermekek elleni erőszakot.
Ráadásul az áldozatok száma egyre nőhet, hiszen sok gyereket toboroznak és soroznak be katonának. A gyermekkatonák számát jelenleg hatezerre becsülik.

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com