Ekkora kínszenvedés árán állt ki egy kanadai nő a parkolóból! – videó

A Gawker oldalon mutatták be azt a videót, ami valószínűleg Kanada legbénább sofőrjét mutatja meg.


Az ismeretlen illetőnek konkrétan 4 és fél perc kínszenvedés alatt sikerült kiállnia egy parkolóból.

MAIN-Calgarys-Worst-Driver

A manőverező sofőrnek már az elején sikerült nekimennie egy másik kocsinak, de ezután is csak kínlódott a kiállással.

Ru579MU

A BMW-s hölgy által bemutatott maratoni kiállás végül pont annak a férfinek a segítségével sikerült, akinek a kocsiját kissé átalakította.

p_2647_1417872649

Ám erre már csak akkor jöttek rá, mikor a béna sofőr végre elhajtott és meglátták a kocsijukat.

A videót már közel 4 millióan nézték meg, a feltöltő ezt a címet adta neki: Calgary legrosszabb sofőrja.

De nem kell Kanadáig menni, mert ITT  nemrég mutattunk egy hasonlót, ami Budapesten történt és egy ázsiai nő volt a sofőr.



Forrás: lájk/YouTube

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com