Eladó szellemfalu

Nyolcszázezer dolláros kikiáltási árral kínálják eladásra a Connecticutban található Johnsonville falut.JohnsonvilleGyárvárosként kezdte a pályafutását, az 1830-as években alapított, Johnsonville, majd 1960-ban megjelent a milliomos Ray Schmitt, aki felvásárolta a város összes ingatlanját, és ide szállította a saját épületeit, köztük egy viktoriánus kori istállót és egy massachusettsi kápolnát, hogy létrehozzon egy vidámparkot.

A park azonban nem üzemelt sokáig, mert Schmitt néhányszor összetűzésbe került a helyi hivatalos szervekkel, ami mellett még néhány tűzeset is megnehezítette a park életét, ezért 1994-ben bezárták.

A New York városától két órányira elterülő Johnsonville, korábban a Cuba Gooding Jr. főszereplésével készült Freedom című moziban volt látható, ugyanis ebben a faluban forgatták a filmet. Ugyancsak itt vették fel Billy Joel River of Dreams című videoklipjét is.

Johnsonville 2Sajnos, azonban a 260 ezer négyzetméteres terület elhagyatottan áll a park bezárása óta. Habár hat évvel ezelőtt egy beruházó megvásárolta a falut, mégsem kezdett vele semmit, és tavaly megpróbált túladni a birtokon, amiért 2,9 millió dollárért kért.

A sikeretlen kísérlet után most árverésre bocsátja a szellemfalut az Auction.com online ingatlanpiac. A kikiáltási ár 800 ezer dollár. Aki szeretné megvenni Johnsonvillet, az keddtől csütörtökig licitálhat a nyolc épületet magába foglaló falura.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com