Elárulta sötét titkait az élő Barbie

Valeria Lukijanova kamaszkori képekkel próbálta bizonyítani, hogy csak a melle plasztikázott, ám eközben valami másról is lerántotta a leplet.valeAugusztusban tölti be a 31. életévét Valeria Lukijanova, aki annak köszönheti hírnevét, hogy a Mattel által gyártott Barbie arányaival és méreteivel büszkélkedhet. Lukijanova három évvel ezelőtt robbant be a köztudatba azzal az állítással, hogy csak a melleit kellett plasztikáztatnia ahhoz, hogy ennyire hasonlítson a babára.

Az élő Barbie időről-időre újabb képekkel sokkolja a Facebook-on milliós, az Instagramon több százezres rajongótáborát, ám a követők néha gyanakodni kezdenek, mert nem hiszik el, hogy Lukijanova ennyire természetesen természetellenes.

A hamarosan születésnapos nő most úgy döntött, hogy véget vet a kétségeknek, pletykáknak, és olyan képeket kezdett posztolni, amelyeken kamaszként látható. Lukijanova így akarja bizonyítani, hogy mindig is vékony volt a dereka.valA nő terve azonban visszafelé sült el, mert nem, hogy nem oszlatta el a kétségeket, hanem még újabbakat is teremtett, ugyanis sokan most már az épelméjűségében sem biztosak. Az új fotókon Lukijanova boszorkányként, arányosabb testtel és szembeötlően emberibb orral pózol.barbieKiderült, hogy Lukijanova még gót stílusban tetszelgett 14 évesen, ezért sok elvetemült rajongó már azt is kitalálta, hogy az élő Barbie boszorkány. Ebben az esetben lehetséges lenne, hogy Lukijanova nem műtététekkel alakította ki a babtestét, hanem varázsigékkel.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com