Élet a Las Vegas-i utcák alatt

A díszpompában úszó Las Vegas alatt mélyen a föld alatt 300 kilométernyi árvízvédelmi alagútrendszer épült. Ezekben a földalatti üregekben 1000 ember él.


Las Vegas alatt olyan emberek élik mindennapjaikat, akik hajléktalanná váltak önhibájukon kívül. Sokan élnek itt betegek, és poszttraumás szindrómában szenvedő veterán katonák. Az itt élő emberek állítólag még gyermekeket is nevelnek ezeken a helyeken. Valami oknál fogva azonban eddig mindig sikerült őket elrejteni a publikum elől.


1


2


3


Az USA Fortuna maffiájának áldozatai közé tartozik a csatornában lakó Steve, és párja Kathryn. Ők 38 négyzetméteres területen az üreget berendezték otthonosan. A berendezésük egy francia ágyból, egy gardróbból, és egy könyvespolcból áll, ami tömve van kidobott könyvekkel. A falaikat saját kezű festményeikkel díszítették. Bútoraikat a földfelszín feletti emberek lomtalanításából szerezték meg. Fürdési lehetőségként zuhanyt is készítettek maguknak műanyag palackokból.


4


5


Steven három éve úgy került az alagútba, hogy heroin függősége miatt a munkahelyéről elbocsájtották. Ezek után úgy döntött, hogy felhagy a drogozással, és jelenleg azt gondolja, hogy „tiszta”. Néha szegények megpróbálnak a felszínen egy kis szerencsét találni. Ennek ellenére itt a kaszinók nem biztos, hogy a nyereményeket mindig kifizetik.


6


7


8


11


12


Las Vegas Tunnels


14


A szomorú történetekben arra is van példa, hogy egy pár úgy vesztette el otthonát, hogy négy hónapos kisfiuk halála után rászoktak a drogra. A kábítószerezés miatt őket is kirúgták munkahelyeikről. A reménység nevében Las Vegasba költöztek, mert úgy hallották, hogy ott sok munka van. A városban, amit a maffia alapított, nem találtak munkát. Így a város mélyen fekvő csatornarendszerében kötöttek ki.


9


10


Forrás: www.erdekesvilag.hu



Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com