Elképesztő felelőtlenséget művelt egy utas a repülőgépen Kínában
Egy 25 éves kínai utas megszívatta a többieket a repülőn, mivel nagyon melege volt. A férfi ezért ki akart szellőztetni, de nem az ablakot, hanem a vészkijáratot nyitotta ki.
A repülő a szecsuani Mianjang reptéren szállt volna fel, amikor az egyik utasnak melege támadt és ki akart szellőztetni – számolt be róla a Medium. Azonban az ülése melletti fogantyút húzta meg és így nemcsak az ablak, hanem az egész fal kinyílt.
A férfit a történtek után a rendőrség kihallgatta, az utas az mondta, hogy nem tudta, hogy a kar a vészkijárathoz tartozik. Ő továbbra is az állította, hogy melege volt és csak az ablakot akarta kinyitni.
Az utast az incidens után 15 napig tartják őrizetben, később pedig pénzbüntetés is kap majd. A légitársaságnak a férfi meggondolatlansága miatt 70 ezer jüan, azaz kb. 2,86 millió forintos kára keletkezett.
A férfi a tette miatt feltehetően felkerül majd Kína hírhedt utazási feketelistájára is.
Forrás: 24.hu

Hozzászólások