Elképesztő fotók motorozó muszlim nőkről

Egy marokkói származású, jelenleg Angliában élő fotós egyedi képeket készített muszlim nőkről. Merészen keverte a keleti kultúrát a nyugati elemekkel.


Marokkóban a nőkre az utóbbi időben nagyobb szabadság köszöntött be. Már nem háremekben kell élniük egy idős férfi sokadik feleségeként. A 2004-ben meghozott Mudawana törvény pedig több jogot is biztosított nekik. Elválhatnak, igényt tarthatnak a gyerekeikre, sőt még gyermektartást is kérhetnek. A férjüknek csak akkor lehet második felesége, ha rábólintanak. Rendelkezhetnek saját tulajdonnal, és az egyetemre is beiratkozhatnak. 2013 novemberében pedig egy törvénytervezet készült el, amely börtönnel sújtaná a szexuális erőszakot.

68849_556022_784x523

Az utcákon pedig egyre inkább megjelenik a nyugati divat, csadoron kívül világmárkák logójával díszített divatos kendőt hordanak a nők, sőt még motorra is ülhetnek.

Ezt szerette volna ábrázolni Hassan Hajjaj egy fotóművész, aki elképesztő fotósorozatot készített a modernebb muszlim nőkről. A fiatal nők napszemüvegben, lefátyolozott arccal motoron ülve hagyományos viseletekben láthatóak a képeken. A fotókat pedig színes mozaikkeretbe tette, így még jobban kiemeli a nők megújulását.

68849_556028_784x523

A fotós célja az volt, hogy az emberek át tudják értékelni az eddigi sztereotípiáikat a muzulmán nőkkel kapcsolatban. A kiállításnak a „Kesh Angels” nevet adta és a New York-i Taymour Grahne galériában láthatóak, vagy a weboldalon tekinthetők meg.

68849_556021_784x523

68849_556023_784x523

68849_556024_784x523

68849_556025_784x523

68849_556026_784x523

68849_556027_784x523

68849_556029_784x523

68849_556030_784x523

68849_556020_784x523

68849_556031_784x523

68849_556032_784x523

68849_556033_784x523

68849_556034_784x523

68849_556035_784x523

68849_556036_784x523

68849_556037_784x523

(hír24)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com