Elkezdődött a kecske éve Kínában

Csütörtökre virradóra százmilliók számára kezdődött meg Kínában a holdnaptár szerinti újév, amely a 12 állatövi jegyre osztott kínai horoszkópban a jószerencse szimbólumának tartott kecskéé.

Országszerte nagy zajjal járó, káprázatos, az éjfélhez közeledve egyre intenzívebb, spontán tűzijátékokkal űzték el a gonosz szellemeket az emberek, amikor már túl voltak a ház, a lakás kitakarításán, a családokat egyesítő ünnep első estéjének bőséges lakomáján és a "kötelező" újévi televíziós gálaműsoron. Az utcákon lőpor szaga terjeng, az aszfaltot visszamaradt égéstermékek borítják.

kecske-eve2015

Kínában több legenda is él arról, hogy honnan ered a 12 állatövre osztott holdnaptár. Az egyik szerint megalkotója a Kr.e. 2600-as években az ókori kínai mitológia egyik legjelentősebb uralkodója, a Sárga Császár. Állítólag Huang Ti uralkodó határozta meg az állatjegyeket: a patkányt, a bivalyt, a tigrist, a nyulat, a sárkányt, a kígyót, a lovat, a kecskét, a majmot, a kakast, a kutyát és a disznót.

A jang (yang), amelynek jelentése a kínai nyelvben egyszerre kecske, birka és kos, ősidők óta a jószerencse, a béke, a jó természet szimbóluma. Kedvelik, mert úgy tartják, általában szelíd, nyugodt, csendes természetű, és egyben hasznos is. A jang karakter, mint elem, több pozitív tartalmú szóba ékelődött bele.

A kecske jegyében születettekre azt mondják, személyiségük többnyire tartózkodó, lazák és nyugodtak; nem szeretnek a reflektorfényben lenni, megértőek és megbocsátók, miközben hiúak és érzékenyek a kritikára.

A legjellemzőbb tulajdonságuk, hogy békeszeretők, kerülik az összeütközéseket. A kecske évében - mondják a szakértők - itt az idő a konfliktusokat hátra hagyni.

Az elmúlt hetekben többször is felvetődött a kérdés, elsősorban idegen nyelvre történő fordítása miatt, vajon pontosan melyik állatot is jelöli a jang. Szakértők különbözőképpen foglaltak állást, ám legutóbb - annak ellenére, hogy az idei papírkivágások, plüssállatok, díszek többsége leginkább a kosra emlékeztet, a hongkongi South China Morning Postban egy egyetemi irodalomtanszék-vezető azt valószínűsítette, hogy a jang a kecskére utal.

goat_simulator

Ho Cse-va egyebek között azzal érvelt, hogy az ősi Kínában hatféle állatot ettek az emberek, lovat, marhát, kecskét, disznót, kutyát és csirkét. Valamennyien szerepelnek a 12 állat között. Ráadásul a hatból a kecske rendelkezett a legnagyobb státussal, mivel a múltban csak a gazdag arisztokraták engedhették meg maguknak, hogy az asztalukra kerüljön - magyarázta a professzor.

A kecske évében született hírességek között van Bill Gates, George Harrison, Isaac Asimov, Julia Roberts, Mark Twain, Mel Gibson, Michelangelo, Mick Jagger és Thomas Alva Edison.

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com