Elon Musk legnagyobb problémája a Mars kolonizálása

Elon Musk nagyon aggódik egy esetleges III. világháború miatt, mert az dugába döntheti tervét: a vörös bolygó kolonizálását.


A milliárdos fiatalember szerint a III. világégés bármikor kitörhet. Ez a háború minden idők legnagyobb világégése lesz. Tudni kell, hogy a Tesla és a Space-X vezérét leginkább az aggasztja, hogy az új világháború elindítana egy antitechnológiai folyamatot, amely az emberiséget hátráltatná abban például, hogy a Marsra eljusson.

20150502tesla-elon-musk-akkumulator-powerwall

"A legtöbben azt hisszük, hogy a technológia fejlődése töretlenül halad előre, ám az emberi történelemben már többször is volt rá példa, hogy egy adott civilizáció nem tudta folytatni, amit elkezdett. Gondoljunk csak a piramisokat építő egyiptomiakra vagy a Római Birodalomra." – nyilatkozta Elon Musk.

Azt meg kell adni, hogy a milliárdos férfi az emberiségért elég sokat tett, de vannak olyan ötletei, amelyeket megvalósítani elég utópisztikus.

Az ilyen tervei közé tartozik a Mars bolygó kolonizálása is. Felszínének megformálását termonukleáris fegyverek segítségével valósítaná meg. Így a bolygó viszonylag rövid időn belül lakható lenne.

Ez az álom köddé válhat, ha kitör a III. világháború.

harmadik-vilaghaboru

Forrás: origo.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com