Először szerveztek autómentes napot Párizsban

Először szervezett autómentes napot Párizsban a fővárosi önkormányzat: vasárnap délelőtt 11 óra és délután 6 óra között tilos gépjárművel behajtani a francia főváros központjába.

Az első autómentes napot Anne Hidalgo, Párizs szocialista főpolgármestere együtt nyitotta meg a brazíliai Sao Paulo, valamint Brüsszel és Bristol városvezetőivel a Champs-Elysées sugárúton. A három külföldi város már szervezett autómentes napot.

screen-shot-2015-08-19-at-19_27_43

 

Félórával a lezárást követően a világ egyik legszebb sugárútján már hömpölygött a tömeg, az emberek örömmel vették birtokba a kétszer négysávos utat.

A belváros északi részén található Les Grands Boulevards és a déli részen található Boulevard Saint-Germain között zárták le a gépjárművek számára a várost, nyugaton a Concorde, keleten pedig a Bastille tér a határ.

Az autókat az Invalidusok és az Eiffel-torony előtti Mars-mező környékéről, valamint a Montmartre-ról és a Párizst övező boulogne-i és vincennes-i parkokból is kitiltották.

A prefektúra már hetek óta óriásplakátokon hirdette az akciót, és arra kérte a gépjárművek tulajdonosait, hogy mindenképpen kerüljék el vasárnap Párizs belvárosát.

A behajtási tilalom nem vonatkozik a mentők és a rendőrség járműveire, valamint a taxikra, a buszokra és a környéken lakók járműveire.

A párizsi klímakonferencia előtt két hónappal rendezett autómentes nap célja felhívni a párizsiak figyelmét a környezetszennyezés és az éghajlat-felmelegedés elleni közdelem fontosságára.

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com