Eltűnt egy tó Boszniában – a helyiek szerint elvitte az ördög - fotók
Szinte egyik napról a másikra tűnt el egy tó Boszniában. A helyiek szerint az ördög vitte el -írja a Dailystar.
A Boszniában lévő Sanicában még nem olyan rég, egy húsz méter átmérőjű és tíz méter mély tó feküdt.
Most viszont a helyén csupán egy ötven méter széles és harminc méter mély kráter található.
A helyi sajtó szerint a meder beleszakadhatott egy föld alatti folyóba a vízszint pedig egyre inkább apadt.
A faluban lévő parasztemberek szerint azonban a gonosz áll az események mögött, ezért fokhagymával védekeznek a rontás ellen.
A hatóságok vizsgálatot indítottak, hogy kiderítsék mi okozta a furcsa jelenséget és a környéken lévő házak veszélyben vannak-e.
(hír24)
Hozzászólások