Elveszik a menekültek pénzét, majd visszatoloncolják őket a szlovén rendőrök
A horvát lapok arról írnak, hogy a szlovén rendőrök pénz nélkül toloncolják vissza migránsokat Horvátországba. A rendőrök helyszíni bírság ürügyén veszik el a menekültek pénzét.
A balkáni útvonal egyre jobban záródik be, már a szíriai és iraki állampolgároknak is nehéz eljutni nyugatra. A más országokból jövőket pedig a szlovén rendőrség illegális határátlépés címén bünteti meg, de ez egyenlő a legalizált rablással – írja a Novi list c. lap.
A rendőrök az elfogott menekültekre helyszíni bírságot róttak ki. A bírság összege azonban változó, a lap szerint valakit 120 euróra, másvalakit 330 euróra, illetve 460 euróra büntettek. Ezután pedig visszaküldik őket Horvátországba.
A szlovén hatóságok azonban azt mondják, hogy nincsen semmiféle fosztogatás – számol be róla a Jutarnji list. Ugyanis a törvény szerint az illegális határátlépés bírsága 500 euró, a helyszínen fizetve viszont csak 250 euró. Az elfogott személyt pedig őrizetbe veszik.
Ljubljana szerint az őrizetbe vettektől el kell venni a személyes dolgaikat, a készpénzt, karórát és az ékszereket. Minderről pedig jegyzőkönyvet is készítenek, a szabadulásuk után pedig visszakapják a személyes tárgyaikat az elfogott személyek.
A szlovén hatóságok szerint az őrizetben eltöltött idő csökkenti a kiszabott bírság összegét.
A rendőrök a napokban 100 menekültet küldtek vissza Szlovéniából. Ezután a horvát hatóságok őket a Slavonski Brodnál lévő menekülttáborban helyezik el.
Itt pedig elkülönítve már 241 menekült vár arra, hogy elbírálják a státuszát és hozzájuk a segélyszervezetek sem mehetnek be. Többeket visszaküldenek Szerbiába, de ők néhány nap múlva újra megkísérelnek bejutni az EU-ba.
Egyre kevesebben utaznak a Szerbiából Horvátországba tartó különvonatokon. Szlovénia már csak 500 embert hajlandó beengedni naponta, de előfordul, hogy ennél kevesebb számú szíriai és iraki menekült érkezik a határra.
A Novi List arról számolt be, hogy a menekültek regisztrációja egyre szigorúbban történik, már azokat sem engedik továbbutazni, kik a nyugaton lévő családtagjaikhoz akarnak menni.
A menekültügyi hatóságok egyedül csak azzal tesznek kivételt, aki a háború elől Németországban keres menedéket. A többiek nem kapnak engedélyt a továbbutazásra.
Forrás: origo
Hozzászólások