Esküvője napján jelentette be a vőlegény, hogy nem halálosan beteg

A 23 éves Jack Kane szinte az esküvője napjáig abban a tudatban volt, hogy meg fog halni. A férfinek az orvosok azt mondták, hogy gerincdaganata van és alig néhány hétig élhet.

Mindez nagyon rövid idő leforgása alatt történt. Jack azért ment el orvoshoz, mert nagyon fájt a háta és a lábai túlérzékenyek lettek, amely miatt már járni sem tudott. A férfit kórházba vitték, ahol sok vizsgálatot végeztek rajta és többféle diagnózis szóba került a mentális betegségtől egészen az idegbecsípődésig.


Mikor egy reggel arra kelt fel, hogy nem tud mozogni, az orvosok újra megvizsgálták és azt közölték vele, hogy gerincdaganata van és alig néhány hétig élhet.
A férfi ekkor döntötte el, hogy feleségül kéri barátnője Emma kezét, akivel már 10 éve ismerték egymást és 3 éve voltak együtt.



Jack a lánykéréshez az ápolók segítségét kérte, akik kisegítették a kerekesszékből és így ereszkedett térdre Emma előtt. A lány igent mondott és 8 nap alatt meg is szervezték az esküvőt.

Közben azonban a férfinek egy műtéten kellett volna átesnie. Az operáció napján az orvosok újabb vizsgálatot végeztek és kiderült, hogy a daganata zsugorodni kezdett.



Újabb tesztek végül azt mutatták ki, hogy a férfinek nem rákja van, hanem Devic-szindrómája. Ez pedig egy gyógyítható neurológiai betegség.

Mindez 3 nappal az esküvő előtt derült ki, a fiatalok nagyon boldogok voltak, és úgy döntöttek, hogy a jó hírt az esküvő napján jelentik majd be.

  

Az esküvői fogadáson azután 130 vendég előtt közölték, hogy Jack mégsem halálos beteg.
A násznép könnyekben és tapsviharban tört ki a jó hír hallatán.
„Sok időbe telt, mire felfogtam, hogy nem fogok meghalni. A legrosszabbra készítettem fel magam. Csak pár nappal később értettem meg igazán. A fogadáson a beszédem alatt a terem valósággal felrobbant a bejelentésem hallatán”. – mondta később Jack



„Úgy tűnt, hogy mindenkinek szüksége volt pár percre ahhoz, hogy felfogja mi történik, és utána mindenkiből kitört az öröm és a sírás.” – emlékezett vissza Emma.

Az ifjú férj jelenleg is kezeléseket kap a betegségére és nejével együtt bíznak a gyógyulásban. Egyelőre azonban nem tudni, hogy Jack újra tud-e járni, azonban ő nem adja fel és mindent megtesz, hogy elhagyja a kerekesszéket.

Forrás: nlcafe.hu, lajk.startlap.hu

Hozzászólások

Mesés esküvőn vette feleségül Harry herceg a csodaszép Meghan Markle-t - fotók

Mesés esküvőn vette feleségül Harry herceg a csodaszép Meghan Markle-t - fotók

Harry herceg és menyasszonya a Windsorban lévő Szent György kápolnában tartották meg a ceremóniát, amelyre 600 vendéget hívtak.

Kislánya születése adott erőt a depressziós lánynak, hogy leérettségizzen

Kislánya születése adott erőt a depressziós lánynak, hogy leérettségizzen

A tinilány élete egy sötét titok miatt omlott össze és azt hitte már nem gyógyulhat meg.

1 év után ajándékkal tért vissza a megmentett mókus a fiatal párhoz

1 év után ajándékkal tért vissza a megmentett mókus a fiatal párhoz

Az ember és a mókus között is kialakulhat szeretet, ezt bizonyítja az alábbi történet.

Két évig azt hitte a kínai család, hogy kutyát nevelnek otthonukban

Két évig azt hitte a kínai család, hogy kutyát nevelnek otthonukban

A család akkor kezdett el gyanakodni, mikor az eb sokkal többet evett, mint fajtársai és sokkal nagyobbra nőtt.

Meglepetés érte a fiatal nőt, aki párjával régi dobozra bukkant az erdőben

Meglepetés érte a fiatal nőt, aki párjával régi dobozra bukkant az erdőben

Az amerikai férfi zseniális terve nagy meglepetést és életre szóló élményt okozott párjának.

Betegsége miatt édesanyja hordja ki és szüli meg az amerikai nő ikreit

Betegsége miatt édesanyja hordja ki és szüli meg az amerikai nő ikreit

A fiatal nőnek betegsége miatt el kellett távolítani a méhét, így béranyára volt szüksége.

Embersétáltatásból csinált sikeres üzletet egy férfi Amerikában

Embersétáltatásból csinált sikeres üzletet egy férfi Amerikában

A Los Angeles-i férfi színészként kezdte, de nem sikerült karriert kiépítenie, ezért váltott.

Széttrollkodta anyukája lánykérését egy három éves kisfiú – videó

Széttrollkodta anyukája lánykérését egy három éves kisfiú – videó

A gyerek tudtán kívül tette mindezt, miután a természet hívta, ő meg nem tudott várni.

Csontsovány husky kölyköt mentett meg az utcáról az önkéntes fiú

Csontsovány husky kölyköt mentett meg az utcáról az önkéntes fiú

A kutyus már az éhhalál szélén állt, de a fiúnak köszönhetően életben maradt.

Életét kockáztatta a nő, hogy a tájfuntól védje meg szeretett papaya fáját

Életét kockáztatta a nő, hogy a tájfuntól védje meg szeretett papaya fáját

A japán nő mindenáron meg akart védeni szeretett növényét, amelyet már 2 éve nevelgetett.

http://ujhazak.com