Európa legfélelmetesebb katakombái és csontházai

A XII. század Hallstatt egyik nevezetessége a Csontház. Hallstatt temetője a kis plébánia mögötti területen fekszik.


A Michaellskapelle  kápolna 1200 koponyának ad helyet. Ezek közül a felét megfestették. A csontokat időközönként kiürítették, majd megtisztították és ráírták a megboldogult nevét és halála napját. A virágdíszítések mellett a koponyákat ki is festették.

hallstatt-5

hallstatt-3

hallstatt-4

hallstatt

sedlec-6

Olaszország – Otranto koponya katedrálisa

otranto

otranto-2

otranto-4

otranto-5

Szerbia – Nis.
Koponya torony. A XIX. század szerb lázadóinak emlékműve


nis-2

nis-3

A XVI. századi palermói katakombák. Szicília északnyugati részén található kolostor a kapucinusok temetkezési helyet is építettek. A tufából lévő első temetőbe a halottakat egymásra rakták. A holttesteket 1599 körül exhumálták és meglepődtek azon, hogy a holtak mumifikálódtak és nagyon jó állapotban kerültek elő. Az eljárást a szerzetesek felismerték és Silvestro testvér holttestét is ezzel az eljárással mumifikálták. Így Silvestro mumifikált testét a hívő közösségnek is be tudták mutatni. Testét tufában szárították 8 hónapon keresztül, majd lemosták ecettel és elhelyezték felöltöztetve egy helyen a katakomba rendszerben.

palermo

palermo-2

palermo-3

palermo-5

Portugália – Capela dos Ossos, Évora

evora-2

evora-3

evora-4

Kutná Hora külvárosában a sedleci osszárium római katolikus kápolna található. A kápolna 40.000 csontváznak ad helyet, amelyek az épület belsejét díszítik művészi elrendezésben. A XIV. században a huszita háborúk idején sok ezer embert temettek el ide. Így a temető területe is jelentősen megnövekedett. A nagy pestisjárvány is ehhez az időhöz köthető. 1400 környékén a temetőre gótikus stílusú kápolnát építettek. Az épület újabb sírhelyeket biztosított a halottak számára. Néhány tömegsír került itt napvilágra és a halottak csontjait is ebben a kápolnába helyezték el. A Schwarzenberg család  1870-ben megbízta a fafaragó mestert František Rint , hogy a csonthalmokat rendezze be a kápolnába. Az eredmény nagyon jól sikerült. Egyszerűen hátborzongató lett.

sedlec másolata

sedlec-2 másolata

sedlec-2

sedlec-3

sedlec-4

sedlec-5

sedlec-6

A csont látványokból Róma sem maradhat ki, hiszen a XVII. században épült kapucinus templom a Santa Maria della Concezione templom kripta padozatát a Szentföldről származó föld borítja. Falát pedig rengeteg szegény ember és 4000 kapucinus barát csontja ékesíti. Amikor a holtak csontjai már nem igazán tudták elhelyezni, akkor a szegények csontjait külön választották a szerzetesek csontjaitól. A barátok csontjait a falak ékesítésére használták fel. Azok az emberek, akik a kriptákat meglátogatják, ezt a feliratot olvashatják: „Voltunk, mint te, leszel, mint te…”

otranto

otranto-2

otranto-4

kapucnisok-2

kapucnisok-3

kapucnisok-5

Egy milánói templom a San Bernardino alle Ossa

Mil1

mil2

mil3

A Lengyelországban található Czermna koponya kápolna

lengyel

lengyel-2

A párizsi katakombákban  (l’Ossuaire Municipal)  300 kilométer hosszú az alagútrendszer a világváros alatt. Párizs építéséhez erről a helyről bányászták a követ. A bánya egy idő után bezárt. Ezt követően a XVIII. században felszámolták a régi köztemetőket. A halottak csontjai az alagútrendszerbe kötöttek ki. Ezen a helyen mindösszesen 6 millió ember földi csont maradványai vannak.

parizs-3

parizs-4

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Híres lett a 17 éves lány, aki álomszép ballagási ruhát tervezett magának

Híres lett a 17 éves lány, aki álomszép ballagási ruhát tervezett magának

Ciara maga sem gondolta volna, hogy ekkora sikert arat a saját tervezésű egyedi ruhája.

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Kórházi nővér fogadta örökbe a babát, akit elhagytak a szülei

Kórházi nővér fogadta örökbe a babát, akit elhagytak a szülei

A kicsi 29. héten jött a világra a szülei hónapokig meg sem látogatták.

Minden idők legjobb átverései

Minden idők legjobb átverései

Kilenc tréfa, amire még sokáig emlékezni fognak az emberek.

Emlékezetes bolondok napi csínyek

Emlékezetes bolondok napi csínyek

Áprilisi tréfák a szűkre szabott ruhától, az első szamárkiállításon át, a részegen való internetezés tiltásáig.

Hihetetlen módon segített egy hajléktalan férfi az autóson –videó

Hihetetlen módon segített egy hajléktalan férfi az autóson –videó

A hajléktalan férfi tettét videón örökítették meg, segítségért nem várt jutalmat kapott.

2018 legvonzóbb férfiai a világ minden tájáról

2018 legvonzóbb férfiai a világ minden tájáról

A tíz legjobb pasi a közösségi média felhasználói szerint.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Hős idegenek mentettek ki egy kétgyerekes családot a folyóba esett autóból

Hős idegenek mentettek ki egy kétgyerekes családot a folyóba esett autóból

A szülők és a két kicsi a vihar elől menekülve estek bele a folyóba a kocsijukkal Texasban.

http://ujhazak.com