Ezt írnák az emberek ma Radnótinak arról, hogy milyen magyarnak lenni – videó
Elgondolkodtató kisfilmet készített Szirmai Márton rendező, amelyben az utca emberei írhatják le, hogyan látják Magyarországot 2015-ben.
A Nem Tudhatom c. film arra próbál meg választ adni, mit üzennének ma az emberek ha e-mailt írhatnának Radnóti Miklósnak.
A rendező arra volt kíváncsi mennyivel jobb lett ez a hely 1944 óta. A szereplőknek az „itthon vagyok” verssorra kellett megfogalmazniuk a költőnek szánt virtuális üzenetüket.
A videón az utca emberei mellett Szirmai több ismerőse is leírja, hogyan látja a helyzetet, sőt civil szervezetek is kifejtik a véleményüket.
A rendező a következőket mondta: “Egy dolgot akartam elkerülni: hogy csak kesergésből álljon a film. Inkább azt akartam üzenni, hogy a szolidaritás hazánkban sokszor hiánycikk, de mindig van remény.”
A Szirmai Márton által készített Nem tudhatom rövidfilm a Radnóti hétszer c. szkeccsfilm egyik most megjelent epizódja.
A Radnóti hétszer filmben a rendező hét rövidfilmet készített. A kész filmet a Toldi moziban márciusban mutatták be.
Forrás: szeretlek magyarorszag
Hozzászólások