Ezt tette a talpraesett 4 éves gyerek, mikor az anyja otthon rosszul lett
Egy 4 éves kisfiú bátorságával megmentette anyukája életét. Mawena Brown otthon összeesett, mert szívrohama volt, de ő rögtön tudta mit kell tenni.
A kisfiú azonban nem kezdett el pánikolni, hanem bebizonyította mennyire higgadt és talpraesett tud lenni.
Kadell azt látta, hogy 26 éves anyukája néhány percnyi légszomj és mellkasi szorítás érzése után egyszer csak elájul.
A gyerek azonban tudta mit kell tennie, mert a szülei megtanították neki. Ezért a kisfiú fogta a telefont és felhívta a mentőket.
Az ügyeletes természetesen először meglepődött, hogy kisgyerek a telefonáló, de aztán a gyerek elmondta mi történt az anyukájával.
Kadell még azt is tudta hol lakik, így hamar ki tudott érni a mentő, hogy segítsen az asszonyon.
Mawenát kórházba vitték, ahol kiderült, hogy szívroham miatt esett össze, és életét csak az ügyes kisfiának köszönheti.
Forrás: kiskegyed
Hozzászólások