Ezt tette az ikrek anyukája, akinek elege lett az emberek sok kérdéséből

Egy ikreket nevelő anyukának elege lett abból, hogy az emberek állandóan ugyanazokat a kérdéseket teszik fel neki.


Ezért hogy megelőzze a szerinte bugyuta érdeklődéseket, Annie Nolan előre összeállította a válaszokat és hogy mindenki lássa felragasztotta a babakocsira.

2

Az anyuka mindezzel időt és energiát akart megspórolni magának, hogy ha valakivel összetalálkozik, ne kelljen a szokásos körökön végigmennie.

Annie ezt a listát tette ki a babakocsira:

Íme:

  1. Igen, az enyémek.

  2. Igen, ikrek.

  3. Igen, mindkettő lány.

  4. Nem, nem egypetéjűek.

  5. Igen, tudom, hogy ennek ellenére hasonlítanak egymásra.

  6. Igen, biztos, hogy nem egypetéjűek.

  7. *****-al fogantak.

  8. Császárral születtek.

  9. A te családodban is vannak ikrek? Remek!

  10. Nem, az én családomban nem voltak. Mostanáig.

  11. Igen, a kezem mindig tele van. (Néha két pohár borral, hogy túléljek)

  12. Igen, a hármasikrekkel nehezebb lenne.


Az anyuka a válaszokat két táblára írta fel és az egyiket az egyik bébi elé a másikat pedig a másik baba elé tette. - írja a Daily Mail.

1

Forrás: nlcafe

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com