Facebookon kutatja az apa ki kapta meg kisfia szívét

A 9 hónaposan elhunyt Ábel szülei mindenáron tudni szeretnék ki kapta meg kisfiuk szívét.


Az Öcsényben élő 35 éves Gábor és 36 éves Erika a Facebookon kezdték el keresni az 1 éves gyerek családját, akiben tovább él fiuk szíve. Bár a felhívásukat több ezren megosztották, egyelőre a transzplantált kisfiú szülei még nem jelentkeztek.

„Ezen a ponton túl nem lépünk. Nem akarunk erőszakosak lenni, nem akarunk senkit sem zaklatni – mondta az apa a Blikknek. "De talán picit megnyugodnánk, ha tudhatnánk, kiben él tovább a gyermekünk. Szeretnénk megismerni és szeretni azt a pici babát, akit a kisfiunk mentett meg. Szülőként hiszünk abban, hogy fordított helyzetben az az édesanya és édesapa is így tenne, akiken segítettünk" – folytatta tovább.

A 9 hónapos Áront egy tragikus otthoni baleset miatt veszítették el. Amikor az orvosok közölték velük, hogy a babát nem lehet megmenteni a szülők azonnal felajánlották a szerveit.

5_o_donor

A törvény nem engedi, hogy családtagok tudjanak arról kihez kerülnek elhunyt rokonuk szervei, de Gáborék mégis megkísérlik kideríteni a lehetetlent.

„Csak annyit árultak el nekünk, hogy a műtét sikerült, és egy egyéves kisfiú kapta Ábel szívét, aki túl van az első 24 órás megfigyelésen. Hátha ebben a kicsi országban sikerül megtalálnunk egymást. Ha pedig mégsem, akkor egy biztos: egy csodálatos kisfiú lesz, és ismeretlenül is sok egészséget és boldogságot kívánunk nekik. Sorra jelentkeztek azok a szülők, akik hasonló cipőben jártak. Nem ítélkeznek, inkább szorítanak nekünk.”

5_o_donor_Abel

Magyarország tavaly óta lett teljes jogú tagja az Eurotransplant nevű szervkoordinációs szervezetnek. Így akár külföldre is kerülhetett a kisfiú szíve.

„A hasi szervek, így például a máj vagy a vese kivételét minden esetben magyar orvosok végzik. A mellkasi szerveket viszont annak az országnak az orvosai műtik ki, ahová a szerv kerül. Míg szív- és májtranszplantációnál a gyerekeknél a vércsoportnak és a testsúlynak kell egyeznie, addig egy vese esetében az immunológiai egyezőség elengedhetetlen." – magyarázta korábban Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs Irodájának igazgatója.

Forrás: blikk

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com