Fejbe lőtte a szüleit, mert nem engedték videojátékozni

Túl sokat játszott számítógépes játékokkal, ezért a szülei felállították a gép mellől. A 14 éves fiú egy kis hezitálás után, fejbe lőtte őket.

ifo_nathan_brooks_130313a-615x345


Hétfőn a Washington Christian Academy magániskola 14 éves tanulója, Nathan Brooks fejbe lőtte a szüleit, miután megtiltották neki, hogy játsszon a videojátékával. Először zenét hallgatott másfél órán át, majd elhatározta, megöli a szüleit. A széfből kivette a 0.22 kaliberű pisztolyt és este 10 körül bement a szülei szobájába. Először a 38 éves apja, Jonathan Brooks fejének hátsó részére irányította a fegyvert és lőtt, aztán lelőtte anyját, a 39 éves Elizabeth Brooks-ot is, majd újból tüzelt az apjára, aki legurult az ágyról. Az apa nem tudta ki lőtt, még volt annyi ereje, hogy hívja a rendőrséget. A biztonsági kamerák felvételein tisztán látszik, ahogy a fiú átmegy a nappalin a pisztollyal a kezében.

A szülőknek szerencséje volt és túlélték a lövést, igaz, az anya egyelőre jelbeszéddel kommunikál. Nathan azt mondta, már 8 éves kora óta meg akarta ölni a szüleit. Hétfő este egy hang egyre erősebben mondta a fejében, hogy meg tud csinálni bármit, akár a szüleit is megölheti. 500 ezer dolláros óvadékot állapított meg a bíróság. Az ügyészség azt nyilatkozta, úgy fogják tárgyalni a fiú esetét, mint egy felnőtt emberölési kísérletét.

Forrás: www.ifiberone.com

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com