Fekete lett a füle és elhalt egy pókcsípés miatt – durva fotó

Egy fiatal holland nő füle először fekete lett, majd a bőre és a porcok is elhaltak benne. Mindez egy mérges pók miatt történt, amely Olaszországban marta meg.


Minderről a LiveScience tudományos folyóirat számolt be a napokban. A nő nevét nem hozták nyilvánosságra, a durva eset az első tudományos bizonyíték arra, hogy a mediterrán remetepók folyékony mérge miatt a bőr és a porcok is elpusztulnak.

A fiatal nő egyik reggel arra ébredt, hogy kibírhatatlanul fáj a füle. Tudta, hogy nemrég egy pók megmarta és mivel a füle nagyon megduzzadt, rögtön elment a helyi kórházba. Azonnal adtak neki antihisztamint.

50876_spider-ear-2-black-use-640
[ads1]
Azonban sem a fájdalom, sem a duzzanat nem múlt el, ezért újra visszament a kórházba, de akkorára már a fülében lévő sejtek egy része elhalt. Az orvosok csak ekkor jöttek rá, hogy mediterrán remete pók harapta meg a nőt, aminek a mérge miatt elhalt a bőr és a porcok


A fiatal nő fülét újra kellet építeni, miután az elhalt részeket eltávolították. „Ez volt az első alkalom, amikor élőben láttuk, hogy ez a méreg valóban elpusztítja nemcsak a bőrt, hanem a porcokat is” - mondta Dr. Marieke van Wijk a plasztikai sebész,

ear-3-hole


A pókméregben egy komplex vegyi anyag található, mely lebontja a fehérjéket és gyógyszerrel sem kezelhető. A sebészek az elhalt részeket eltávolították és újjáépítették a porc bordáit a nő fülében.

Az orvosok szerint a remetepók csak elvétve haraphatja meg az embert. Ha mégis megtörténik, a csípés következtében általában nincsenek súlyos hegek.

ear-4-reconstructed


A harapás úgy történhet meg, ha valaki például alvás közben ráfordul egy pókra vagy egy olyan cipőbe bújnak bele, amelyben az állat rejtőzik.

Nagyon nehéz felismerni a barna remetepók marását, főleg azért, mert hasonló egyéb rovarok csípéseihez, vagy bakteriális fertőzések miatti elváltozáshoz.

mediterranean-recluse-spider-MAIN-2799108


(kiskegyed)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com