Felkavaró kísérlet – mire hajlandóak a tinilányok a neten megismert vadidegennel?

Egy 22 éves férfi felkavaró kísérletet végzett, amelynek során azt akarta megmutatni a mai tinilányok milyen könnyen veszélybe sodorhatók az interneten lévő ismerkedéssel.


go54gpxadspi7poo1npg

Sajnos az átverés szomorú eredménnyel zárult, mindegyik lány hajlandó volt vakrandira menni egy vadidegen fiúval, akit az interneten ismert meg.

Aki ugyanúgy lehetett volna pszichopata, pedofil vagy éppen gyilkos is.

x2j71w Mikayla és "Jason"

Coby Persin aki 22 éves, a közösségi oldalon 15-nek adta ki magát és készített egy kamuprofilt.

Ezzel akarta megmutatni, hogy a felelőtlen tinilányok mennyire óvatlanok a közösségi oldalon. 

A srác Jason néven rögtön csajozni kezdett és bejelölt ismerősnek egy 14, egy 13 és egy 12 éves lányt. Az idegen fiút mindegyikük visszajelölte, aztán pedig rögtön csetelni kezdtek vele. Jason pedig 3-4 nap csevegés után mindegyiküket randira hívta.

223830 Mikayla apja megjelenik

A kísérlet része volt, hogy az egészbe a lányok szüleit is belevonták, akik a randin hirtelen megjelentek, aztán kiosztották felelőtlen gyereküket.

Az első lány a 13 éves Mikayla volt, akit Jason egy parkba hívott el.

A második a 12 éves Julianna a lakásán akarta fogadni a srácot, de miután szülei lefeküdtek aludni. 

A harmadik lány a 14 éves Jenna pedig simán beszállt a vadidegen fiú kocsijába, amelyről Jason azt írta, hogy a bátyja vezeti majd.

maxresdefault (1) Julianna és apja

A szülők először nem akarták elhinni, hogy a lányok belemennek ilyen randikba, de azután csalódottan állapították meg, hogy mégis.

maxresdefault (2) Jenna szülei a kocsiban

A három tini aztán alapos fejmosást kapott.

Mikayla randijánál hirtelen megjelent az apuka, Juliannánál pedig a lánya háta mögött volt, mikor Jason becsengetett a lakására. Jennát pedig a saját szülei várták az idegen kocsiban, persze maszkban és úgy tettek, mintha el akarnák rabolni.

nice_story

Valószínű egyik lány sem tette ki az ablakba amit ezután kapott a szüleitől, de ez mindenki számára intő példa lehet.

A mai világban egy fiú az interneten keresztül kamuprofillal találkára tudja vinni a gyanútlan tinilányokat.

maxresdefault (3)

A szülők számára pedig fontos figyelmeztetés hogy el kell beszélgetni a közösségi oldalon esztelenül ismerkedő tini gyerekével.



Forrás: hír24

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com