Fény derült az igazságra?

Úgy tűnik, hogy a Loch Ness-i szörny nem más, mint egy hatalmas méretű harcsa.


Az ötvenkét éves See Feltham 24 évet töltött a skóciai tónál és ő szerinte a Loch Ness-i szörny nem más, mint egy jól megtermett hal, méghozzá nagy valószínűséggel nem más, mint egy harcsa. Az úriember teljesen rugalmas, mert nyitott arra is, hogy a lény más is lehet.

00

"Egyesek szerint tokhalról, mások szerint angolnáról, vagy a már kihalt plezioszauruszról van szó. Páran azt hiszik, a tó mélyén űrhajó fekszik, talán azt remélik, Nessie valami sokkal izgalmasabb dolog, mint egy közönséges harcsa" – nyilatkozta Feltham.

Mindenesetre a férfi bekerült a Guinness Rekordok könyvébe, mert ő volt az, aki a leghosszabb ideig virrasztott, hogy a szörnyre rátaláljon.

A férfi elméletét egyelőre semmilyen hivatalos dokumentum nem támasztja alá, amely feltehetőleg egy kelet-európai eredetű harcsa. Egy ilyen fajta hal akár megnőhet 400 kilogrammosra is, amely már elterjedt folyókon és a csatornákon egyaránt, de az is elképzelhető, hogy a Loch Ness vizében is jelen van.

Forrás: lajk.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com