Férjhez ment az izomsorvadásos lány, akinek egykor 5 évet adtak az orvosok

Carlinak elképesztő élni akarása van, hiszen rácáfolt az orvosokra és fiatal felnőttként éli az életét.

A betegsége miatt kerekesszékben van, de aktív és boldog az élete.
Azt nem tudni, hogy az állapota mikor változhat meg, ahogy azt sem tudják az orvosok, hogy mennyi ideje van még a lánynak. Így Carli az élete minden pillanatát megpróbálja a legjobban kihasználni és megélni.

 

A lány elvégezte az iskoláit és minden jól alakult az életében, egyedül a szerelem terén nem boldogult. Akivel randizott, mindenki azon problémázott, hogy nem tudni mennyi ideje van hátra, lehet-e gyereke és a jövőképe elég bizonytalan.



A lányt annyi kudarc érte, hogy eldöntötte inkább lemond a szerelemről és ezután mindenkit rögtön visszautasított.

Mivel új életet akart kezdeni egy másik városba költözött és elkezdett templomba járni . Ott ismerkedett meg Jareddel, akiben feltűnt, hogy úgy viselkedik vele, mint a többi egészséges emberrel.

Elkezdtek beszélgetni és Jared ezután 3 hónapon át hívta randizni, mire Carli beleegyezett. Később elmondta, hogy rettegett attól, hogy újra csalódnia kell valakiben.



Néhányszor randiztak, de még nem volt köztük semmi komoly, mikor Carli hirtelen a fejébe vette, hogy máshová elköltözik. Azonban Jared már beleszeretett a lányba és nem akarta elengedni, ezért megkérte a kezét.





Carli rögtön tudta, hogy ő is beleszeretett Jaredbe és igent mondott. Azóta már össze is házasodtak és nagyon boldogok a meseszép esküvői fotók pedig bejárták az internetet.

 

Jared azóta is önzetlen szerelemmel és szeretettel gondozza a lányt, aki igyekszik méltó lenni minderre.





Forrás: lemon.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com