Fiatal diákját zaklatta a tanárnő
Egy földrajztanárt eltiltottak a tanítástól, amiért 15 éves diákjával próbált romantikus kapcsolatba kerülni két éven keresztül.
Catherine Rayne 2009-ben kezdett tanítani egy angliai iskolában. Hamarosan üzenetváltásba kezdett egy fiúval, hogy többet szeretne tőle. Facebookon is ismerősök lettek, majd telefonszámot cseréltek. A fiatal tanárnő sokszor otthonában is invitálta a fiút. Az igazgatóság szerint a harmincéves tanárnő megpróbálta elcsábítani a fiatalt, ajándékokat küldött neki és ingyenes órákkal kecsegtette. A tanárnő kinyilvánította, hogy kapcsolatba szeretne kerülni a fiúval.
A diák elmondta édesapjának, hogy kellemetlenül érinti, amiért a tanárnő folyamatosan üzeneteket küld neki, ennek ellenére nem maradtak abba a megkeresések. Először csak szóbeli figyelmeztetést kapott a szülőktől. A vezetőség szerint a tanárnő igazi hiányosságokat mutatott szakmájában cselekedetével, amely az iskola jó hírét is rontotta. Éppen emiatt döntöttek elbocsájtása mellett.
forrás: DailyMail
Hozzászólások